A 2000-es Süti, nem süti című filmben – meg még biztosan egy tucatnyi másikban is – a bankrablók úgy akarják kirámolni a széfet, hogy a szomszédos üzlethelyiségből egy alagutat ásnak, majd megpattannak a helyről. 
Milánóban, a Regina Giovanna úton éppen ugyanezt próbálta megcsinálni az olasz sajtó által csak „lyuk bandának” elnevezett társaság. Több éjszakán keresztül barmolták szét a házak falait a föld alatt, fúrtak, ástak, állványoztak. Mindezt a lehető legnagyobb zajjal és rázkódással, ezért több lakó is panaszt tett a rendőrség a furcsa hangok miatt. De senki nem tett semmit.

Pénteken aztán mindenki megértette, hogy mi is történt: négy bankrabló bemászott a lyukon, megvárta a páncélteremben, míg beérkeznek az első banki dolgozok. Őket fegyverrel a széf kinyitására kötelezték. Közbe kint várakoztak a később érkező alkalmazottak, akik miután nem tudtak bemenni a bankba, felhívták a rendőrséget. 

Ekkor az alagúton át távoztak a bankrablók, akiket még most sem sikerült azonosítani. A járat másik végpontját viszont megtalálták a Porta Venezia metróállomás közelében, míg egy másik kijárat a csatornába vezet.