Újabb vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen a Fidesz - jelentette be a párt országgyűlési frakciójának szóvivője pénteken.
Halász János az Együtt alelnökének a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát kifogásoló budapesti sajtótájékoztatójára reagálva felháborítónak nevezte, hogy

az a Juhász Péter vádaskodik, aki maga is kétszer módosította a saját vagyonnyilatkozatát, és tele van kérdéses ügyekkel, nem tud elszámolni sem a Milla pénzeivel, sem saját vagyoni helyzetével."
Halász János szerint Juhász Péter csak el akarja terelni a figyelmet a törvényesen bevallott jövedelmét jelentősen meghaladó életviteléről.

A drogügyeiből és a fantomcégeiből ki se látszó Juhász Péter egy rózsadombi luxuslakást bérel havi négyszázezer forintért, miközben a kamerák előtt eljátszotta, hogy a telefonszámlára sincs pénze, és a magyar emberektől kért pénzt saját kiadásainak fedezésére." – mondta a frakciószóvivő, hozzátéve, hogy a Fidesz ezért kezdeményezett korábban ellene vagyonnyilatkozati eljárást.

Halász János azt mondta: Juhász Péter körül egy újabb ügyben is gyanús finanszírozás sejthető.

Juhász egy alapítványon, az Igazmondó Alapítványon keresztül is kap pénzt, ez az összeg azonban nincs feltüntetve a vagyonnyilatkozatában, sőt maga az alapítvány sem hozta nyilvánosságra beszámolóját." – jelezte Halász János. Ezért újabb vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Juhász Péter ellen.

A Fidesz frakciószóvivője arról is beszélt, hogy a magyar vagyonnyilatkozati rendszer Európában az egyik legszigorúbb, legkövetkezetesebb, legátláthatóbb.

Minden országgyűlési képviselő és a kormány tagjai minden évben kötelesek nyilvános vagyonnyilatkozatot tenni - mondta Halász János, megjegyezve, hogy

Orbán Viktor vagyonnyilatkozata megfelel a valóságnak és a törvényeknek, teljes és hiteles. Aki mást állít, hazudik." – jelentette ki a Fidesz frakciószóvivője.