Sportágtörténelmi eseménynek nevezte Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke azt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai döntése értelmében a sportág ott lehet a 2020-as tokiói olimpián. Hozzátette: a magyarok célja az éremszerzés a japán fővárosban.
"A karate számára régóta várt pillanat, ami történelmi eseménnyé változott, amikor a NOB kongresszusa is jóváhagyta a sportág tokiói programba kerülését" - nyilatkozta a szövetség honlapján a jelenleg a riói olimpia helyszínén tartózkodó Mészáros János, aki egyben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is. Hozzátette, hogy óriási kihívás előtt áll a sportág, és mindenki arra készül, hogy bebizonyítsa, a NOB-nak érdemes volt ezt a döntést meghoznia. 

"Azon kell dolgozni, hogy elérjük: a későbbiek során, 2024-ben és azt követően is ott maradjunk az olimpiák programján. Magyar szempontból pedig az a feladat, hogy a következő négy évben a sportág itthon olyan helyzetbe kerüljön, hogy képesek legyünk kvalifikációt szerezni, és természetesen a cél az éremszerzés Tokióban" - tette hozzá a sportvezető.
A NOB Agenda 2020 elnevezésű programja lehetőséget ad arra a mindenkori rendezőnek, hogy bizonyos feltételrendszer mellett maga döntsön sportágak egyszeri programba iktatásáról. Tokió esetében héttagú testület határozott arról, mely sportágakat javasolja a NOB végrehajtó bizottságának a meglévők mellé.

A karate mellett a gördeszkázás, a hullámlovaglás, a sportmászás és a baseball/softball került a 2020-as tokiói olimpia programjába a NOB teljes ülésének szerdai döntése alapján.

MTI