Gavin Boby vagyok. Úgy is szoktak hívni, hogy a “mecsetirtó” – és számomra ez nagyon kitüntető cím. Elmondom, hogy miért ellenzem a mecseteképítéseket és hogy miért kellene Önöknek is ezt tenniük.
De először tegyük fel a kérdést: mi is egy mecset? A mecset szó szerinti jelentése “a fizikai behódolás helye”. Ez az arab ‘maszdzsid” szóból származik, amely viszont a “szidzsada” szóból ered, ami azt jelenti, hogy leborulni valaki előtt. Ez teljesen más mint a “templum” a latinban, amely oltárt jelent – a szent tárgyak helyét, azaz az ima megszentelt helyét. Ha ‘fizikai behódolásról’ beszélünk, akkor fizikai erőnek is lennie kell, tehát itt már egy kényszerítő erőről beszélünk – vagyis politikai hatalomról. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy minden mecsetet az eredeti mecsetről mintáznak, amely Mohamed 7. században épült medinai mecsetje volt. Mohamed Mekkában még nem volt képes létrehozni diktatúráját, ezért visszatért Medinába és ott állított mecsetet – és politikai hatalmát is ott alapozta meg. Azt a mecsetet többek között arra használták, hogy megtervezzék, szentesítsék és irányítsák a dzsihád hadseregeit és háborúit; szerződéseket írjanak a saría törvény kikiáltására – azaz a muszlimok fennhatóságának kihirdetésére a nem-muszlimok felett; és halálbüntetések kiszabására is. Erre varrjunk gombot: egy templom, ahol halálos ítéleteket mondanak ki…

Mindezek azért lényegesek, mert a muszlimoknak követniük kell Mohamed példáját, azaz szunnáját.  (Innen származik a ‘szunnita’ szó is.) Néhány évvel az után, hogy Mohamed megépítette első mecsetét Medinában, visszatért Mekkába és erőszakkal meghódította azt. Majd megállt Mekkában a Kába kő előtt – ami egy nagy fekete kocka  (és ami egészen addig a kulturális és vallási sokszínűség álomszerű helye volt, ahol több mint 300 különböző istenséget imádtak) – szóval akkor Mohamed megállt a Kába kő előtt teljes hadfelszerelésben és sisakban, és kijelenti, hogy “minden muszlim ‘egy test’ az összes nem muszlim ellen”. Tehát ekkortól válik ez a hely a muszlim istenimádat és jog központjává. Így azután nem csoda, hogy manapság fegyvereket és harci eszközöket találnak például londoni és müncheni mecsetekben.

A mecsetek a hatalomról szólnak: ezek katonai támaszpontok egy elhúzódó fasiszta háborúban, ahol a vallás veszi át a faj szerepét.

Nézzük meg, mi is történik egy mecsetben, két amerikai tanulmány valamint angliai szemtanúk elmondása szerint!

Az egyik amerikai tanulmány címe ‘Saría és erőszak az amerikai mecsetekben‘. Ezt a kutatást egy nagyszerű amerikai ügyvéd, David Yerushalmi végezte. Véletlenszerűen (de reprezentatívan) kiválasztott több mint 14 államban 100 mecsetet, és az azokban elérhető könyveket és anyagokat vizsgálta. Ezeket a forrásokat ‘nem-erőszakos’, ‘mérsékelten erőszakos’ és ‘nagyon erőszakos’ kategóriákba sorolta. Ennek eredménye: azt találta, hogy ezen mecsetek 51 százalékában voltak nagyon erőszakos szövegek. A mecsetek 30 százalékában voltak “csak” ‘mérsékelten szélsőséges’ írások, és 19 százalékban voltak ‘nem-erőszakos’ szövegek.

És a nagyon erőszakos mecsetek közül mindegyik bátorította a hívőket arra, hogy tanulmányozzák az erőszakos anyagokat.  Az összes mecsetbe járó háromnegyede látogatta a ‘nagyon erőszakos’ mecseteket. Tehát a legtöbb gyülekezeti tag a ‘nagyon szélsőséges’ mecseteket preferálja.

A második egy 2005-ös tanulmány, amit a Freedom House készített, “Szaúdi gyűlölet-kiadványok árasztják el az amerikai mecseteket” címmel. A tanulmány szerint az amerikai mecsetek 80 százalékában voltak megtalálhatók olyan anyagok, amelyek egy iszlám állam megalapítását támogatják. Ez 2005-ben volt – és nézzük meg, mi történt 10 évvel később… a nem-muszlimok ellen irányuló erőszak és gyűlölet, zsidógyűlölet, a ‘hitetlenekről’ szóló összeesküvés elméletek, dzsihád-ideológia és a nők elnyomása. Mindez nem azért történik, mert a muszlimok eleve erőszakosnak születnének, nem úgy jönnek ki az anyaméhből, hogy máris erőszakot akarnak. Hanem azért, mert a muszlimok tudják, hogy mennyire erőszakos, háborús – és közelebbről megnézve – népirtó az iszlám tanítása. És amikor a mecsetbe mennek, akkor hiteles és eredeti iszlám tanításokat akarnak. Mi másért menne valaki a mecsetbe? A jó öreg idő-koptatta iszlámot akarják: nem azt a felvizezett, hamisított híg löttyöt, amit a nyugati politikusok felszolgálnak nekünk saját önös érdekükben. Erről a Channel4 egy dokumentumfilmet is készített “Kémkedés a mecsetben” címmel.

Ebben néhány újságíró a ruhájuk alá rejtett kamerával ment be mecsetekbe és felvették a ‘béke és szeretet’ szavait, amelyek angolul elhangzottak a mecsetekben. És kihallgatták a ‘szeretetre és harmóniára’ történő felhívásokat is… Például: “Ha egy imám keresztre akar feszíteni egy hitelhagyót, akkor tegye meg!” “A személyt fel kell rögzíteni a keresztre és ott kell hagyni három napig, amíg el nem vérzik és meg nem hal.” Egy másik példa: “Fel kell robbantanotok az indiaiak üzleteit, ami pedig a zsidókat illeti, meg kell őket ölnötök.” A harmadik példa – legyen valami a hölgyeknek is: “Tudjuk, hogy Mohamed próféta gyakorolta a serdülés előtt álló lányokkal történő házasságot, és ez nem nemi erőszak vagy visszaélés volt, hanem házasság.”

Én csak azt mondtam el most, amiket az angliai mecsetekben mondanak … A brit rendőrség akkora lelkesedéssel kívánta hirdetni az iszlám tanításainak ‘békés és szeretetteljes’ természetét, hogy a dokumentumfilm készítői ellen büntetőeljárást indítottak, mert mindezeket bemutatták nekünk. Szóval most elmondtam, hogyan is állnak ők hozzánk – ne legyenek illúzióink: a mecsetek nem a béke helyei. Ezek a fizikai és politikai dominanciát, politikai hatalmat előmozdító helyek. A mecset mint olyan, harci támaszpont egy elhúzódó, fasiszta jellegű háborúban.