Napjaink Európájában egyre gyakrabban találkozunk olyan muszlim nőkkel, akik arcukat részben vagy teljesen elfedve élik mindennapjaikat, az iszlám vallási előírásaira hivatkozva. Európai kormányok pedig olyan rendeleteket hoznak, amelyek korlátozzák az ilyen öltözetek viselését. Előbbiek vallási kötelességnek, utóbbiak a politikai iszlám ideológia szimbólumának tekintik a fátylat.
Az iszlám valláson belül is vitatják imámok, muszlimák és jogtudósok, hogy milyen mértékben kell elfednie magát a nőnek és egyáltalán előírja-e ezt a vallás. Az iszlámot megismerni a Koránon és Mohamed életén keresztül lehetséges, a vallási vezetők és hívők is a Korán és Mohamed élete és hagyományai (a Szíra és a hadíszok) összességét vizsgálják az ilyen kérdések eldöntésénél. A vallási nézetekre, Korán-idézetekre, hadíszokra találunk rengeteg példát az interneten, ez azonban inkább a vallás gyakorlóinak érdekes.

Ami leginkább érinti a káfirok, vagyis a nem muszlimok közösségét, az a fátyolviselés politikai oka. A politikai iszlám ideológia térnyerésével egyre több, a fátyolviselésért harcosan kiálló irányzat jelent meg. Jól látható Afganisztántól Iránon át Egyiptomig, hogyan változott a XX. század folyamán a fátyolviselés szokása.

Az ötvenes-hatvanas években a muszlim nők szabadon, fátyol nélkül éltek vallásosan, ahogy az első generációs európai bevándorlóknál is gyakoribb volt a fátyol letétele, mint megtartása, majd a századfordulóra felerősödtek azok a szigorúbb, tradicionálisabb vallásos megközelítések, amelyek hatására a nőkre komoly társadalmi, szociális, egyes esetekben jogi kötelezettségként hárult a fátyol viselése.

Ennek az elvnek a lényege, hogy a nő teste elfedésével tudja megakadályozni, hogy vágyat keltsen a férfiakban. Egy erősen férfiközpontú látásmódban így érvényesül az az elv, hogy a nő a hibás az ellene elkövetett szexuális zaklatásért, mert nem öltözött illendően. Ezt az elvet az európai társadalmak nem érvényesítik, helyette törvényeket alkotnak arra, hogy megbüntessék azokat a férfiakat, akik a nők ellen erőszakot követnek el.

A hidzsáb szó használatával a fejkendőre utalva egy olyan, Irán, Szaúd-Arábia, Afganisztán és az Iszlám Állam által inspirált politikai irányzat is megjelent, amely az elválasztást és nem az összetartozást szolgálja. Muszlim nők hirdettek mozgalmat a hidzsábirányzat ellen, visszakövetelve vallásukat és szabadságukat a kendőtől.

A hidzsáb szót a Korán többször említi, de sohasem a fej elfedéseként. Szó szerint függönyt vagy válaszfalat jelent, de leginkább elválasztásra utal, a vallásos és a hitetlen, a mennyország és a pokol között. Tehát a feljebbvaló muszlimok és a hitetlen káfirok világa között, így válik egy egyszerű fejfedő politikai deklarációvá.

A test és az arc teljes elfedését szolgáló burka, és a szemet szabadon hagyó nikáb pedig kiemelten vitatott nemcsak a vallásgyakorlók, hanem az európai döntéshozók és állampolgárok körében is. Nemcsak ízlés és öltözködésbeli kérdés ez: az alapvető európai társadalmi szokások és értékek hétköznapi érvényesítését gátló tényező, az egymással való kommunikáció, a nők és férfiak közötti nem szexuális kapcsolat és az integráció ellen hat, míg a szegregációt növeli.

A terrorizmus növekedésével komoly biztonsági kockázatot jelent egy ellenőrizhetetlen személyazonosság, a bankokba eltakart arccal nem lehet belépni, a kriminológiai statisztikákban pedig egyre gyakrabban találkozunk olyan bűncselekményekkel (leginkább lopásokkal), amelyet a köpeny leple alatt követnek el, motozásról pedig a vallási érzékenység megsértése miatt szó sem lehet. Ez persze nem általános, de segít megérteni, hogy milyen tényezők mentén hozza meg egy kormány a burka és a nikáb viselését tiltó intézkedéseit.

És végül, de nem utolsósorban a szekularizációt, vagyis az állam és az egyház szétválasztásának elvét, amelyre az európai társadalmak épülnek, nem szolgálja egy olyan ideológia szimbólumának folyamatos megjelenítése, amely a vallási előírásokat az állam törvényei fölé pozicionálja, akár úgy is, ha azok alapvető emberi jogokat sértenek.

A saría, vagyis az iszlám törvénykezés bevezetése nem a kezek levágásánál kezdődik, hanem a politikai iszlám elveinek érvényesítésénél a többségi társadalom felett.

A szerző a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja kutatója