Szűkebb és tágabb környezetünk történéseinek alakulását számos törekvés, szempont és érdek alakíthatja. Ezek között akadnak egészen nyilvánvalóak, és persze olyanok is, amelyeken bárhogyan törjük a fejünket, sehogyan sem értünk meg. Az európai polgár könnyen az utóbbi helyzetben találhatja magát, ha arra keresi a választ: pontosan miért is van szüksége az uniónak több millió migránsra?
A lehetséges válaszok között elsőként szerepel, hogy a nyugati, egyébként vezető ipari hatalmaknak munkás, lehetőleg olcsó munkás kell, s a migrációs hullámmal érkezők betölthetik ezt a szerepet. Ha ez így van, akkor itt az újabb kérdés: miért akarják a nyugati országok a többi uniós tagállam között szétosztani, ráadásul kötelező jelleggel a számukra egyébként létfontosságú, Ázsiából és Afrikából származó embereket?

A miértek megkeresésekor nem árt a migrációs folyamat néhány tapasztalatát, adatát és ismeretét felidézni. Az egyik éppen az, hogy a máshonnan érkező embertömegből eddig kevesen találták meg számításukat a nyugati munkaerőpiacon. Ha lehet hinni a híreknek, a Németországig eljutó több százezer emberből például mostanáig alig néhány százan helyezkedtek el a legális világban. A csekély értéknek pedig elsősorban az az oka, hogy a migránsok képzettsége nem felel meg az elvárásoknak. Némelyek semmilyen szaktudással nem rendelkeznek, másoknál pedig az okoz gondot, hogy a felsőfokú végzettségükről kiderült, az iskola, amit otthon kijártak, Európában messze nem számít felsőfoknak.
A hiányosságokon persze lehet segíteni: a nyilvánvalóan elengedhetetlen nyelvtanfolyam mellett szakirányú képzés indítható, de akadály nélkül tartható meg helyismereti felvilágosítás, esetleg néhány illemóra, miként átadhatók egyes büntetőjogi alapismeretek is. Ezeken túl azonban gondoskodni kellene szállásról, közlekedésről, étkezésről, egészségügyi ellátásról és arról, hogy minden érkező kapcsolatot tarthasson a családjával. A szakmai gyakorlat hosszabb-rövidebb ideje annak minden ráfordításával pedig még csak ezután következne.

Több százezer, esetleg pár millió ember felkészítésének költségei ezek alapján biztosan óriási összegre rúgnának, olyan magasra, amit valószínűleg már a nyugat-európai hatalmak is megéreznének.

S itt jön újra szóba a kényszer-betelepítés. A kvótákkal az integráció kiadásait és eddig tapasztalt nehézségeit varázsütésre szétterítenék az unió több mint két tucat országa között. A szakmai képzések idővel mindenütt elindulnának, az ugyanis bizonyos, hogy egyetlen tagállam sem hagyná, hogy a területére utasított migránsok semmittevéssel töltsék el az időt. A munkára alkalmas, tehetséges és szorgalmas bevándorlók – már mint értékes munkaerő – aztán beléphetnének az EU munkaerőpiacára, s idővel Németországba, Belgiumba, Hollandiába, Franciaországba vagy Skandináviába költözhetnének. Vagyis a Nyugat egyes országai úgy orvosolhatnák a maguk munkaerőhiányát, hogy a képzés költségeit legalább részben a többi, egyébként szerényebb lehetőségű tagállammal fizettetnék meg. Erre ráadásul senki nem is mondhatna semmit, a szabad mozgás ugyanis az unió egyik legfontosabb vívmánya.
Innen vizsgálva, a kötelező betelepítés Magyarországnak nemigen áll az érdekében. Időről időre idekerülne pár ezer, néhány tízezer ember, akiket – már csak a saját jól felfogott érdekünk miatt is – fel kellene készíteni a munkaügyi és más kihívásokra. Egy migráns munkaügyi képzése akár tízmillió forintba is kerülhet, s könnyen megeshet, hogy ebből a pénzből utóbb semmit sem látna viszont a honi közkassza. Amelyik személynél sikerrel járna a felkészítő folyamat, az feltehetően nem maradna itt. Miért is tenné? Nincs, ami idekösse. A kezelhetetlen, alkalmazkodni nem akaró vagy nem tudó migránsokkal viszont a magyar államnak kellene bajlódnia.

Október 2-án népszavazást tart Magyarország a kötelező betelepítés ügyében. A szavazófülkében érdemes az anyagi és más szempontokat is mérlegre tenni.

Forrás: magyaridok.hu