Belehalt sebesüléseibe egy 34 éves nő, kettő áldozat állapota pedig továbbra is súlyos egy nappal a svájci vasúton elkövetett támadás után. A rendőrség közlése szerint szintén belehalt a sebesüléseibe a 27 éves elkövető is, aki öt utast szúrt és vágott meg egy késsel, majd felgyújtotta a vasúti kocsit az északkelet-svájci Salez állomásnál.
- Jelenleg nem terrortámadásként kezeljük ezt az esetet, sem politikailag motivált támadásként, és nem idegenellenes cselekedetként. Semmi jel sem mutat ezekre. De az sem valószínű, hogy hirtelen felindulásból követte el a tettét. Egyáltalán nem ismerjük a támadás okát, de amennyire tudjuk, az elkövető egyedül cselekedett – mondta a kantoni rendőri szóvivő.

A rendőrség nem nevezte meg az elkövetőt, de sikerült azonosítani, és kiderült, hogy a tettes egy svájci állampolgár, aki az egyik szomszédos kantonban élt. A rendőrség szerint nem egy valaki volt a célpontja a támadónak, azt pedig még vizsgálják a hatóságok, hogy az elkövető ismerte-e az áldozatait.