Jól sikerült a magyar olimpiai delegáció pénteki napja (magyar idős szerint szombat hajnala). Hosszú Katinka 200 méter háton, Cseh László pedig 100 méter pillangón szerzett ezüstérmet, míg Kapás Boglárka 800 méter gyorson lett harmadik a riói olimpia úszóversenyeinek pénteki napján. Eközben Márton Anita nagyszerű országos csúccsal, 19,87 méteres eredménnyel bronzérmet nyert súlylökésben. A magyarok az éremtáblázaton a tizedik helyen állnak.
Magyar szempontból ez volt az úszók zárónapja, ugyanis az utolsó versenynap döntőiben egyetlen versenyző sem lesz érdekelt.

A péntek esti programot rögtön Hosszú Katinka nyitotta, a brazil metropoliszban korábban 400 méter vegyesen, 100 méter háton és 200 méter vegyesen győztes bajai úszó úgy készülhetett a 200 méter hát fináléjára, hogy több mint egy másodperccel jobb idővel került be, mint a második.

A 27 éves versenyző szinte végig vezetett, a végére azonban elfáradt, így a fantasztikusan hajrázó amerikai Maya Dirado hat századdal megelőzte.
Hosszút követően Cseh László állt rajtkőre 100 méter pillangón, a 30 éves klasszis 200 méteren esélyesként csak a hetedik lett, emiatt rendkívül csalódott volt, és azt mondta a rövidebbik táv elődöntőjét követően, hogy bármilyen eredménnyel elégedett lenne már a fináléban. Cseh 51.14 másodperces idővel csapott célba, csakúgy mint a szám háromszoros címvédője, az amerikai Michael Phelps, illetve a világbajnok dél-afrikai Chad Le Clos. Hármas holtversenyre eddig nem volt példa az olimpiai úszóversenyek történetében, a fölényesen győztes szingapúri Joseph Schooling pedig hazája első ötkarikás aranyérmét szerezte.
A riói olimpia utolsó magyar úszójaként Kapás Boglárka 800 méter gyorson volt érdekelt: ahogyan azt biztosra lehetett venni, a szám világcsúcstartóját, az amerikai Katie Ledeckyt nem lehetett megszorítani, de a másik két éremért nagy csatát vívtak.

Kapás - aki hatalmas országos csúcsot úszott már az elődöntőben is - féltávnál a harmadik helyen fordult, száz méterrel a vége előtt már biztos volt, hogy közte és a brit Jazz Carlin között dől el a második hely sorsa. Az utolsó 50-re a brit fordult rá előbb, és végül elképesztően szoros csatában, mindössze két tizeddel hamarabb csapott célba.

A számot az amerikai Katie Ledecky 8:04.79 perces világcsúccsal nyerte, saját, januárban elért rekordját döntötte meg közel két másodperccel. A 19 éves csodaúszó így 200-, 400- és 800- méteren is nyert gyorsúszásban, ez korábban kizárólag a szintén amerikai Debbie Meyernek sikerült az olimpiák történetében, ő 1968-ban Mexikóvárosban hajtotta végre ezt a bravúrt. A 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként is győztes, mindössze 19 éves Ledecky Amy Van Dyke (1996, Atlanta) és Missy Franklin (2012, London) után a harmadik amerikai úszónő, aki egy olimpián négy aranyérmet nyert.
Az atlétikában is remekül mutatkozott be Magyarország, Márton Anitának köszönhetően. A 27 éves dobóatléta az utolsó sorozatban elért, 19,87 méteres, hatalmas magyar rekorddal végzett a harmadik helyen az amerikai Michelle Carter és az új-zélandi Valerie Adams mögött.

Márton Anita a nők között a magyar atlétika hetedik olimpiai érmét szerezte.

Korábban aranyérmet nyert Szász Emese párbajtőröző és Szilágyi Áron kardvívó is, valamint Imre Géza második lett a férfi párbajtőr döntőjében.