Az Iszlám Állam rendszeresen alkalmaz gyerekeket a propagandagépezetében – ezúttal egy kislány fejez le egy nagy késsel egy játékbabát. Az üzenet egyértelmű fenyegetés: minden “hitetlen” úgy fog járni, mint a baba.
A kislány tetőtől-talpig fekete nikábba öltözve látható a videón. Előbb magas hangon énekelve azt ígéri, hogy rettegésben fogják tartani a hitetleneknek, akiket aztán kiirtanak, és dzsihádot, azaz szent háborút hirdet az idegen földeken. A kamera felé vág többször is a késsel, és bosszúra szólítja fel a nézőket: „támadjanak meg mindenkit, aki megérdemli.”

Végül a lány letérdel, Allahu Akbar!-t kiált, és lefejez egy játékbabát.

Nem a kislány az első gyerek, akit az Iszlám Állam kegyetlen céljaira használ. Az agymosás mindennapos feladattá vált a terrorszervezet körében, de azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a videókon szereplő gyerekek önként hirdetik a dzsihádisták igéit, vagy kényszerítik erre őket – írja az RT News.

Februárban egy négy éves kisfiút, Isa Dare-t többször is szerepeltették a terroristák videóikban. Előbb csak fenyegetőznie kellett, később azonban felrobbantott egy autót – amiben kémkedéssel vádolt emberek ültek.

Egy másik kisfiút akkor videóztak le, mikor lefejezett egy rabot.

A legtöbb gyerek azonban öngyilkos merénylőként végzi, de sokakat a közvetlen csatákban vetnek be. Az első sorban, golyófogóként.

2015 és 2016 januárja között legalább 89 gyereket használtak fel mártírként a terroristák a West Point’s Combating Terrorism Center adatai szerint – ráadásul az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt a feláldozott gyerekek száma. A dzsihádisták számára ugyanis egy gyerek sokkal kevésbé értékes, mint egy katona, ezért bármikor odavetik őket az ellenségnek.