Bár a bajnok és kupagyőztes Barcelona 2-0-ra nyert a Sevilla otthonában a spanyol labdarúgó Szuperkupa első mérkőzésén, mégis szomorkodhatnak a katalánok, hiszen két alapemberük is kidőlt.
Mindkét csapat magas fordulatszámon kezdte a mérkőzést, ennek ellenére nem született gól az első félidőben. Ráadásul az FC Barcelona csapatából ketten is sérülést szenvedtek. Először Jeremy Mathieu-t kellet lecserélni a 27. percben, majd nyolc perccel később, Andres Iniesta kapott a lábához, majd ő is kénytelen volt elhagyni a pályát. A spanyol média szerint a két játékos közül a katalán csapatkapitány sérülése tűnik komolyabbnak, ám a klub elmondása szerint, a hivatalos diagnózisra még várni kell.

A második játékrészben kétszer is betalált a Barcelona, az 54. percben Arda Turan mellkassal tette tovább a labdát Luis Suáreznek, akinek már nem volt nehéz dolga a kapussal. A 81. percben Lionel Messi a félpályáról passzolta a lábdát Munir El Haddadi elé, aki okosan eltekerte a játékszert Sergio Rico mellett.

A Barcelona kétgólos előnnyel, és valószínűleg két sérültes hátránnyal várhatja a párharc második mérkőzését.

Spanyol Szuperkupa 1. mérkőzés


Sevilla FC-FC Barcelona 0-2 (0-0)