Itt Európában most már naponta számítunk iszlám atrocitásokra. Ezek mindennapossá váltak.
Már senki sem lepődik meg azon, hogy a rendőrség és a média úgy tesz, mintha ezek motivációja a jobboldali szélsőségesség, elmebetegség, vagy az iszlám dzsihádon kívül bármi is lenne. És azon sem lepődünk meg, amikor ismételten kiderül, hogy a tulajdonképpeni motiváció az iszlám dzsihád.

Nem gondolják, hogy kezdünk cinikussá válni?

Európa politikusai ámokfutást rendeznek, és egyikük különösképp eszementnek tűnik. Németország kancellárja, Angela Merkel háborút importál Európába és ennek ő is tudatában van. Mint mi mindannyian. Vaknak, hülyének, vagy “progresszív baloldalinak” kell lennünk, hogy ne lássuk, vagy ne akarjuk látni mindezt.

Nemrég Merkel újfent elvetette, katasztrofális – nyitott határok – politikája felülbírálatát, a harmadik világ muszlimjainak mindennapi, németországi támadásai ellenére. És ez nemcsak Németország, de egész Európa számára aggasztó, hiszen mindannyiunkat veszélybe sodor ezen nőszemély elmebaja.

Az Európai Bizottság nem választott elnöke kijelentette, hogy a nyitott határok politika marad, nem számít hány embert mészárolnak le a muszlim terroristák. Mi pedig tudjuk előre, hogy a következő atrocitás áldozatai szintén ártatlan emberek lesznek – mint mindig -, nem az inváziót lehetővé tevő politikusok, vagy újságírók, akik elpalástolják a következményeket. Nem az ő családjaik életét teszik tönkre.

Az Európába özönlő emberek többsége nem menekült és ezt mindenki tudja. Illegális bevándorlók ők, Merkel meghívottjai, javarészt katona-korú férfiak, akik maguk mögött hagyták asszonyaikat és gyermekeiket a háborúban, amely elöl elvileg menekülnek. Nem tudjuk hol fognak lakni, de azt tudjuk, hogy nem azok közelében, akik beengedik őket. Sejthetjük azonban, hogy többségük az egyre növekvő gettók valamelyikében köt majd ki, ahol a nők biztonsága ismeretlen, a rendőrség pedig be sem mer menni.

Európa mostmár tele van ilyen helyekkel. Franciaországban a hadsereg már terveket készít ezen övezetek visszafoglalására, arra az esetre ha a lakók “védeni” akarnák azokat, a Balkánról és a Közel-Keletről becsempészett gépfegyvereikkel. Manapság már senkit sem lep meg, ha katonai fegyvereket találnak a muszlim gettókban. Sőt, számítunk erre. Mint ahogy arra is, hogy emiatt senkit sem fognak deportálni.

Nemrégiben, a francia miniszterelnök azt mondta, hogy együtt kell élnünk a terrorizmussal, ami annyit tesz, hogy egyszerűen csak várnak a következő mészárlásra, hogy a politikusok ismét felvehessék szomorú arcaikat és elismételhessék a szokásos közhelyeiket, amelyek azon túlmenően, hogy kínosak, megalázóak és sértőek is ránk nézve. Ideje új közhelyeket kitalálniuk, különben az emberek még észreveszik, hogy nem őszinték. És jobb ha gyorsan meglépik ezt mert a következő iszlám gyilkosság bármikor megtörténhet. Meg is lep, hogy ma még egyről sem hallottam, bár még csak dél van.

A probléma abban áll, hogy nemcsak embereket importálunk Európába, hanem egy sosem integrálódó, párhuzamos, ellenséges társadalmat. Garantált társadalmi konfliktust hozunk be és a párhuzamos társadalom felsőbbrendű “természetét” ismerve, háborút importálunk. Az inváziót jóváhagyó politikusok tudják, hogy ez minél tovább folytatódik, annál brutálisabb lesz az erőszak, de ők úgy vélik, hogy ártatlan emberek legyilkolása nem nagy ár saját politikai megszállottságuk igazolására.

Amivel el is jutottunk, ennek a videónak az üzenetéhez. A leggyakoribb kérdés amit a nyugat erőszakos iszlamizálódásától tartó emberek feltesznek nekem a következő: “De most komolyan, mit tehetnék?”

Két dolgot tehetünk mindnyájan. Szót emelhetünk ez ellen és szavazhatunk ellene. Ha beszélünk ellene, az traumatikus lehet, hisz sok lesz a negatív visszhang. Akár még fenyegetéseket is kaphatunk, attól függően, hogy kivel beszélünk. Csorbát szenvedhet a hírnevünk és elveszthetünk pár barátot, de akár még a munkahelyünket is. Nyugat-Európában még az a veszély is fenyeget, hogy letartóztatnak bennünket emiatt mint valami bűnözőt, mint ahogyan több országban ez meg is történt. Ez pedig nem való mindenkinek. Én megértem. Azonban szavazni mindenki tud és a Brexit a példa rá, hogy ha összefogunk, van még annyi erő a társadalmunkban, hogy irányt váltsunk és érvényesítsük akaratunkat. Az Európát vezető politikusoknak ez nem szándékuk, ezért sürgősen olyanokra kell váltanunk őket, akikben megvan ez a szándék. De ez nem fog önmagától megtörténni. A Brexit azért következhetett be, mert emberek milliói döntöttek úgy, hogy változást szeretnének. Ha minden ember, aki ellenzi Európa iszlamizálódását, elkötelezi magát amellett, hogy többé nem szavaz az ezt lehetővé tevőkre és ehelyett olyanokra adja voksát akik ezt megállítják, akkor a dolgok megváltoznak. Ha nem, akkor nem fognak. Ilyen egyszerű.

És ez minden, amit személy szerint tennünk kell. És ha elegen tesszük ezt, akkor megvalósulhat. De ha úgy érzed, hogy még beszélhetsz is, életed tönkretételének kockázata nélkül, az nagyszerű. És a tény, hogy egyáltalán ki kell mondanom ezeket a dolgokat, elég beszédes azt illetően, hogy mi a gond a társadalmunkban. Egy arrogáns, PC politikai garnitúra, amely azt hiszi, hogy jobban tud mindent, farokként viselkedik, amely túl régóta csóválja a kutyát. Elferdítette társadalmunk liberális értékrendjét és ellenünk fordította azt, hogy az orrunknál fogva vezessen, egy erőszakos zsákutcába. Ideje, hogy a józan eszű többség visszavegye az irányítást, mielőtt még túl késő lesz. Mert ha ez a generáció ezt nem lépi meg, a jövőben már túl késő lesz és gyermekeink és unokáink arra lesznek kárhoztatva, hogy egy sokkal kevésbé szabad és civilizált, ám annál veszélyesebb társadalomban éljenek, mint amilyenben nekünk még volt szerencsénk. Egy olyan világban, ahol állandósul a háború a lövöldözések, késelések, öngyilkos merényletek, autóba rejtett bombák és gépfegyveres mészárlások révén.

És ez a mi hibánk lesz, mert mi láttuk, hogy hová vezet mindez, még azok is, akik úgy tesznek, hogy nem. A helyzet nem reménytelen. Az a feladatunk, hogy véget vessünk ennek az őrületnek és ez hatalmunkban is áll. Nincs más dolgunk, mint élni vele.