Az eddig is­mert­nél jóval ma­ga­sabb az Isz­lám Állam ter­ror­szer­ve­zet ol­da­lán har­coló eu­ró­pa­iak száma, akik most új uta­sí­tást kap­tak.
A Szíriába és Irakba távozott belgák közül az adatbank szerint a legfiatalabb 15, a legidősebb 70 éves, és 104 nő van közöttük. A központ úgy tudja, eddig 114-en térhettek haza Belgiumba, négyen jelenleg úton vannak a térség felé, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz, továbbá 109-en halhattak meg a harcokban, de nem mindegyikük halálhírét lehetett megerősíteni.

Többen közülük azért kelthették saját halálhírüket, hogy eltűnhessenek a hatóságok látóteréből– írta weboldalán szerdán az RTBF közszolgálati televízió.

A titkosszolgálatok segítségével a belga rendőrség idén januárig 59 embert fogott el azok közül, akik a szíriai vagy iraki harcokhoz készültek csatlakozni. Számuk júliusra 73-ra emelkedett.

Az RTBF tévé úgy tudja, 2012-ben, az Iszlám Állam hivatalos megalakulásának évében,Nabil Kasmi volt az első belga állampolgár, aki csatlakozott a terrorszervezethez. 2012-13-ban havonta távoztak vagy próbálta meg a térségbe utazni ezzel a céllal. 2014-ben 11, 2015-ben már havi 6 volt a közel-keleti harcokhoz csatlakozók átlagos száma.

Paul Van Tigchelt, az OCAM vezetője úgy nyilatkozott, hogy az adatbankban szereplő terroristák közül húsz követett el merényletet, és heten vettek részt a tavaly novemberi párizsi,illetve az idén márciusi brüsszeli merényletekben.

Frédéric Van Leeuw belga szövetségi ügyész keddi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a nagyobb veszélyt a visszatérők jelentik. Hozzátette, hogy az Iszlám Állam felszólította szimpatizánsait,hogy ne utazzanak Szíriába, hanem arra ösztönzi őket, hogy lakóhelyükön kövessenek el terrorcselekményeket. Ezzel félelmet és zűrzavart keltve, amit kihasználva az ISIS ugrásra készen álló katonái hatalmukba keríthetnek egy kisebb területet.

Van Leeuw szerint a belga parlamentnek meg kellene fontolnia a fogva tartási idő 24 órán túli meghosszabbítását. Emellett könnyíteni kellene az éjszakai rendőrségi akciók, házkutatások és rajtaütések jogi szabályozásán is a terrorizmus elleni harc hatékonyságának növelése érdekében.

Forrás: ripost.hu