Ismét érdekes hónapok elé néz a szerb külpolitika, most, hogy nagy nehezen megnyílt az Európai Unióhoz való csatlakozás újabb két fejezete. Több ellenzője is akad a szerbiai EU-s integrációnak, de éppen az a szereplő viselkedik ellentétesen, ahogyan elvárnánk, akire a legnagyobb szükségünk lenne: Magyarország, vagyis pontosabban, a Fidesz-KDNP alkotta magyar kormány.
Hogy miért gondolom úgy, hogy feltétel nélküli támogatás helyett komoly, diplomáciai eszközökkel teljesen mindennapinak számító követeléseket támasszon  a magyar kormány a szerb féllel szemben? Nos, a magyar Alkotmány 6. § 3-ik bekezdése kimondja, hogy “A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.” Ennek tükrében Magyarországnak kutya kötelessége megragadni minden legális eszközt a délvidéki magyarság számának és jogainak növelése érdekében. Márpedig, Délvidéken csak egy kibelezett személyi elvű (inkább kulturális) autonómiánk van, területi autonómia eddig szóba se jöhetett, míg a vajdasági tartományi önrendelkezés már a Milošević-gerjesztette joghurtos forradalom óta csak névleges.

Nem csitul a horvát-szerb ellentét

Ennek ihatja meg a levét Szerbia, aki egy törvény miatt került ismét konfliktusba Horvátországgal. Korábban a migránsválság jelentette az összezörrenés forrását, miután a szerbek nemes egyszerűséggel (a magyar fizikai határzár megépítése után) elkezdték a Dunához, illetve a szerb-horvát határhoz szállítani az illegális migránsokat, és gyakorlatilag lökték át őket a horvát oldalra. Emiatt több napos határzár lépett érvénybe, és kemény diplomáciai harc is zajlott.

Horvátország nemrégiben ismét bejelentette, mindaddig gátolni fogja Szerbia európai uniós csatlakozást, amíg Belgrád vissza nem vonja azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy olyan vádlottakat állítsanak bíróság elé, akik nem Szerbiában követtek el bűncselekményeket.  A vitatott törvény szerint Szerbiában olyan feltételezett háborús bűnösöket ítélhetnek el, akik Bosznia-Hercegovinában vagy Horvátországban, az ott élő szerbek rovására követtek el bűncselekményeket.

Miután Belgrád és Brüsszel az uniós csatlakozási tárgyalásokon júliusban megnyitotta az emberi jogokról és az igazságszolgáltatásról szóló 23-as, valamint a jogállamiságra és a belügyekre vonatkozó 24-es fejezetet, Miro Kovač horvát ügyvivő külügyminiszter úgy nyilatkozott: a fejezeteket megnyithatják ugyan, de addig nem lehet azokat lezárni, amíg Zágráb Szerbiával szembeni követelései nem teljesülnek.

Váratlan „keménykedő” éppen egy jószomszéd

Románia viszont nagyot húzna azzal, ha valóban beteljesítené az ígéretét. Pár éve, pontosabban 2012. tavaszán harcolt ki a román külügy egy olyan megegyezést a szerbekkel szemben, melyek alapján Szerbiának szavatolnia kell a kelet-szerbiai vlach kisebbség jogait (őket a román állam a saját nemzetrészüknek tekinti, hasonló ez a horvát-bunyevác párhuzamhoz).

Románia korábban azt sérelmezte, hogy Szerbia nem ismeri el a Timok-völgyi román kisebbséget, a vlachokat, akik semmilyen jogosítvánnyal nem rendelkeznek. Belgrád ezt a közösséget vlach kisebbségnek tekinti, és nem ismeri el, hogy ők is románok, mint a Délvidéken élő bánáti román kisebbség tagjai. A moldvai csángókhoz hasonló, szórt identitású népcsoport lélekszámát negyedmillióra becsülik, a 2012-es szerbiai népszámláláson azonban csak 35 330-an vallották magukat vlachnak, és 29 332-en románnak.

A szóban tett ígéretek sok mindent elbírnak, de ez már egy olyan dokumentum, melyet joggal mutathat fel Románia Brüsszel irányába.

És hol lapul a magyar kormány?

Ilyen dokumentum, mely hasonló konkrétumokat tartalmazna, azonban nem létezik számunkra. Nincs mibe kapaszkodnunk. A korábban említett szerb-román megállapodásra hivatkozott 2012. őszén Strasbourgban, az Európa Parlamentben az a délvidéki politikusokból álló küldöttség is, mely azzal a céllal utazott ki, hogy bemutassa a délvidéki magyarság valós helyzetét és rendezetlen kérdéseit. Gaudi-Nagy Tamás képviselő fogadta Bozóki Antal újvidéki jogvédőt, László Bálint MRM elnököt, Rácz Szabó László MPSZ elnököt és Kiss Ervin délvidéki Jobbik szervezeti elnököt.

A küldöttség is, de több délvidéki magyar párt és számos civil szervezet is már azóta kéri a magyar kormányt, hogy támasszon kemény feltétleket a csatlakozás folyamatában. Tegye ezt azokból a tapasztalatokból kiindulva, melyeket Szlovákia és Románia EU-csatlakozása után szerezhetett a Fidesz. Orbánék azonban nem tanultak a korábbi hibáikból, és eddig hiába kérelmezte és követelte a Jobbik is többször a magyar parlamentben, Brüsszelben, Strasbourgban, de a Délvidéken is, hogy változtassanak a hozzáállásukon, helyette megmaradt a „szerb-magyar jóbaráti viszony”, mely kimerül kisebb közös gazdasági projektek beindításában és megemlékezéseken való részvételekben.

A határon túli magyarok szempontjából a gesztuspolitizálás nem fog hozni megfelelő eredményeket, és az elvándorlás, az elöregedés és az emocionális és identitás béli hanyatlás megállíthatatlan lesz, ha csak nem következik Magyarországon egyik radikális változás, mondjuk kormányváltás formájában, esélyt adva a Jobbik Magyarországért Mozgalom nemzetpolitikájának.

Forrás: delhir.info