A két fejkendős muszlim nő egy párizsi étteremben foglalt helyet. Az étterem tulajdonosa odalépett hozzájuk és azt mondta, “a terroristák muszlimok, és minden muszlim terrorista, most pedig kifelé.”Az eset szombat este történt Tremblay-en-France külváros Le Cenacle nevű éttermében.
A két nő leült egy asztalhoz, nem sokkal később a tulajdonos odalépett hozzájuk és azt mondta nekik, “asszonyom a terroristák muszlimok, és minden muszlim terrorista. Ha elemzik a szavaimat, láthatják, hogy igazam van”. Miközben a férfi besszélt, a két fejkendőt viselő muszlim nő úgy ült az asztalnál, mintha mi sem történt volna. A tulajdonos ettől dühös lett és rájuk kiáltott: “úgy tűnik, nem értik, amit mondtam, most pedig kifelé”.

Az ügyben vizsgálat indult – írja a DailyMail. Vasárnap a férfi bocsánatot kért a vendéglő előtt összegyűlt tiltakozóktól. Azt mondta, az egész testet elfedő fürdőruha, a burkini viselése körüli feszültségek miatt vesztette el a fejét, valamint azért, mert az egyik barátja múlt novemberben a 130 halálos áldozatot követelő merényletek egyikében, a párizsi Bataclan koncertteremben halt meg – írta a Le Parisien című francia lap.

Forrás: hunhir.info