Újabb szexuális bűncselekményről számolt be a német Bild: egy 40 éves eritreai férfi megtámadott egy 79 éves német nőt a nyugat-németországi Iddenbueren temetőjében vasárnap reggel.
A rendőrséget egy helyi lakos értesítette, aki segélykiáltásokat hallott a temetőből. A nyugdíjas nőt a helyszínen elsősegélyben részesítették, majd egy kórházba vitték, ahonnan csak kedden engedték ki.

A Bild úgy tudja, a hölgy gyakran látogat a temetőbe, elhunyt testvére sírját látogatja meg.

A feltételezett elkövető már 2013 óta él Németországban.

Nemi erőszakkal vádolják, a nyomozás alatt őrizetbe helyezték. Mielőtt letartóztatták, a gyanúsított egy menekültszálláson lakott a közeli Horstelben.

Elfogásakor nem ellenkezett, de ha kiderül, hogy bűnös, akár 15 évet is kaphat.