A miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája két kormánykabinetbe, egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik a jövőben – jelentette be egyebek mellett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A már bejelentett három új kormánybiztos személyén túl a miniszterelnök úgy döntött, hogy a kormány szerkezetében további változásokat vezetnek be – közölte a miniszter.

Elmondta: a kormány munkája két kormánykabinetbe tagozódik majd, gazdasági és stratégiai kabinetbe. Ezek a kormány döntés-előkészítő szervei lesznek, miniszterrel az élükön.

A döntés azt a célt szolgálja, hogy több idő maradjon a jelentős döntések előkészítésére, a kormányzaton belül folyó egyeztetésekre. Az is cél, hogy hatékonyabbá váljon a kormányzati tevékenység a következő két esztendőben. A végrehajtás folyamatban van – mondta Lázár János.

Személyi változásokat miniszteri szinten nem tervez a kormányfő – szögezte le.

forrás: 168ora.hu