Saj­nos nem tú­loz­tak a hírek. Tény­leg ag­gasztó a hely­zet az olim­piai fa­lu­ban. A ma­gyar kül­dött­ség ve­ze­tői is meg­döb­ben­tek a szál­lá­so­kon.
A magyar csapatvezetők is megerősítették azt, amit eddig a nemzetközi sajtóhírekből tudtunk: tényleg botrányos a helyzet az olimpiai faluban, komoly gondok vannak a szállásokkal.

Hétfőn Fábián László, a Magyar Olimpiai Csapat vezetője és Siklós Erik sajtófőnök is megérkezett Rio de Janeiróba. Utóbbi elmondta: sajnos nem túloztak a hírek, aggasztó állapotban találták a szobákat.

Szobáról szobára jártunk, és nálunk is ugyanolyan rossz a helyzet, mint a többi csapatnál.

Az ausztrálok át sem vették a lakásokat, hiszen folyt a víz a falakon, a vécék eldugultak, és áramkimaradást észleltek. Az amerikaiak saját pénzből tették lakhatóvá a szobákat – de Siklós hozzátette: mi még ott nem tartunk.

“Az összes szobát feltérképeztük, közel ötvenet ellenőriztünk. Megnéztük, mi hiányzik, mi nem működik. Egyelőre annyi biztos, hogy valamennyi lakásra ráférne egy nagytakarítás, de sajnos akadnak olyanok is, ahol sokkal komolyabb gondok vannak. Úgy tűnik, minden csapat ugyanazokkal a gondokkal küzd.”

Fábián László a MOB honlapjának árnyaltabban fogalmazott, de aligha ilyen helyzetre számított.

Forrás: ripost.hu