A törökországi helyzet és a migráció aggasztja Boriszovot, Bulgária kormányfőjét.
“Semmi jóra nem lehet számítani. Déli szomszédunk gazdasági válságba süllyed, és aligha tudja majd ellátni a területén élő nagyjából 3 millió menekültet” – mondta Bojko Boriszov. A bolgár miniszterelnök szerint a határ török oldalán már most észrevehető egy jelentős migrációs mozgás. “A határellenőrzést tovább erősítettük, és készen állunk sűrűbbé tenni járőrözésünket a görög határon is.”

Boriszov szerint az EU-török menekültügyi egyezmény csak papíron létezik, nem tesznek lépéseket a migrációs hullám feltartóztatására. Ezért augusztus 24-én találkozik Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, majd román kollégájával, Dacian Ciolos miniszterelnökkel együtt Berlinbe utaznak, ahol tanácskozni fognak Angela Merkel német kancellárral.

A bolgár-török határon naponta 150-200, Nyugat-Európa felé tartó migránst tartóztatnak fel. A határt – amely egyben az EU külső határa is – 2014 óta a kritikus szakaszokon 160 kilométer hosszan drótkerítéssel védik.

Így  tehát Bulgária viseli azt a címet, hogy a Merkel-féle “nyitott kapuk politika” első vesztese. Köszönjük!