Ha meg akarja érteni, hogy sikerült Zuckerbergnek felépítenie a világ legnagyobb közösségi hálóját, érdemes megnézni, hogy hova összpontosította idejét és energiáját. Íme, hét menedzsment stratégia, ami segítségére volt a Facebook birodalom építésében.
1. Nincs az irodához láncolva

Zuckerberg saját bevallása szerint heti 50-60 óránál semmiképpen sem tölt többet az irodában, helyette inkább olyan távlati dolgokon gondolkozik, hogyan tudná minél több emberhez eljutatni a szolgáltatást. Kutatások is bizonyítják, hogy a hosszú munkaórák kedvezőtlenül befolyásolják a produktivitást - írja a CNBC.

2. A kívánt célra fókuszál

Nemrégiben a feltörekvő vállalkozóknak azt tanácsolat a Facebook-vezér, hogy értékeiket próbálják meg beültetni cégükbe és állítsák azt annak a változásnak a szolgálatába, amit látni szeretnének a világban, bármi is az.

3. Száműzte a kis horderejű döntéseket

Az ikonikussá vált szürke póló viselése is ide köthető, amiben jellemzően mutatkozik. Azzal, hogy csak egyféle póló van ruhásszekrényében megkíméli magát attól a mindennapos döntési helyzettől, hogy mit vegyen fel reggelente. A kis döntések végső soron ugyanis rengeteg energiát emésztenek fel, amiket sokkal hasznosabb célok megvalósítására is lehetne fordítani.

4. Inkább cselekszik, mint reagál

Rengeteg tennivaló jön szembe az emberrel nap, mint nap, és persze sokszor elkerülhetetlen a reagálás, mégis azt tartja igazán hatékonynak, ha egy előre meghatározott terv szerint végzi el az aznapi tennivalókat és nem engedi, hogy a feladatok vegyék át az irányítást.

5. Ellentmondásra biztatja alkalmazottait

A Facebooknál a vállalati kultúra része, hogy ki kell javítani a főnököt, ha hibázik. „Ez olykor kínos lehet, de fontos. Szeretem a nyíltságot.” – mondta.

6. Gyorsan túllép a hibákon

Fiatalabb énjének azt üzenné, hogy tegye gyorsabban túl magát a hibákon. „Az emberek túl sok energiát fordítanak a hibák kivédésére, pedig az igazság az, hogy azok elkerülhetetlenek” Tanulni kell belőlük és gyorsan hátrahagyni.

7. Kockáztat

A Facebook története bővelkedik merész lépésekben, mint a 2012-e tőzsdei bevezetés, az Instagram vagy a WhatsApp felvásárlása, de említhetnénk akár a Harvard otthagyását is, a közösségi hál elindításáért.