Az utóbbi egy hét folyamán számos találgatás terjedt Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő azon kijelentéséről, miszerint egy most tartott népszavazáson nemmel szavaznának az Európai Uniós tagságra. A látszat ellenére nem a semmibe menekülnek: előzetes egyeztetések zajlanak a Visegrádi Unió létrehozásáról, ami könnyen lehet, hogy lényegét tekintve nem sokban különbözne az Európai Egyesült Államoktól.
Június 26-án Lengyelország kezdeményezte egy a Visegrádi Csoport országait (Lengyelország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Magyarország), valamintUkrajnát és Romániát képviselő interparlamentáris közgyűlés létrehozását. Marek Kuchciński, a lengyel országgyűlés elnöke a Truszkavecben (Nyugat-Ukrajna) tartott Helyi Gazdaságfejlesztési Fórumon beszélt az új nemzetközi szervezet létrehozásáról. Kuchciński kifejtette, hogy a kárpáti országoknak fokoznia kellene az együttműködést az infrastruktúrafejlesztés terén – különösen Ukrajna esetében, ami új határátkelőket kell létrehozzon nyugati szomszédjai irányába. A politikus Ukrajna és Szlovákia, Ukrajna és Románia, valamint Ukrajna és Lengyelország közt nevezte különösen fontosnak az infrastruktúra fejlesztését. A cél egyértelmű: a határátkelőhelyek számának fokozásán, az úthálózat és vasúthálózat fejlesztésén keresztül megteremteni a jelenleginél jóval kiterjedtebb kereskedelmi forgalom előfeltételeit. A Visegrádi Csoport országai és Románia megkezdenék Ukrajna gazdasági integrációját az euro-atlanti hatalmi tömbbe – a V4+2 országok közti interparlamentáris közgyűlés létrehozása pedig a politikai integráció irányába tett kezdeti lépések egyike.
Az új közgyűlés koncepciója részletesen szeptember 8-10-én, a Lengyelországban tartandó Krynica-Zdrój Gazdasági Fórumon kerül megvitatásra. Mindazonáltal, a lengyel parlament elnökének bejelentése egyértelművé tette, hogy a kelet-európai országok határozott lépéseket tesznek egy új politikai-gazdasági integrációs egység létrehozásának irányába. Bár a folyamat végén – hosszú távon – elősejlő Visegrádi Unió több szempontból a jelenlegi Európai Unió alternatívájának tűnik, a politikai integráció kezdeti szakaszának megvitatásakor jelen lesznek az Amerikai Egyesült Államok képviselői, valamint június 27-én Kuchciński tett egy sokat sejtető kijelentést:
“Annak ellenére is erősíteni akarjuk ezt az együttműködést, hogy Ukrajnában háború zajlik. Azt akarjuk, hogy az országgyűléseink közti együttműködés legyen az egyik leghatékonyabb eszköz, amivel hatást gyakorolhatunk a NATO-ra, hogy további lépéseket tegyen Oroszország elrettentésére, és az orosz agresszió megakadályozására.”
Kuchciński kijelentéséből tehát látható, hogy egy olyan törekvésről van szó, melynek kiötlői úgy gondolják; a több tízezer amerikai katona, az amerikai légierő és páncélos haderő, az amerikai rakétarendszerek kelet-európai jelenléte a NATO részéről nem elégséges intézkedés Oroszországgal szemben, hanem a háborús készülődés további fokozására van szükség. Ezek alapján a kezdeti integrációs folyamat végén kirajzolódó, általuk tervezett Visegrádi Unió a jelenlegi feltételek szerint nem a térségi országok együttes erővel való önrendelkezését garantálná, hanem egy olyan új gazdasági-politikai integrációs egység létrehozását jelenti, ami tartósan stabilizálná az amerikai katonai jelenlétet Kelet-Európában.
Az általuk tervezett új integrációs irány egysíkú külpolitikai orientáltsága könnyedén tetten érhető. Egy valóban független térségi hatalom esetében ugyanis természetszerű ellenállás mutatkozna minden idegen nagyhatalom felől érkező befolyásolási törekvéssel szemben; egy független kelet-európai integráció esetében az intenzív oroszellenesség mellett legalább annyira hangos Amerika-ellenesség is mutatkozna. Ennek azonban nyoma sincs: miközben mostanra számos nyugat-európai politikai erő emeli fel hangját az amerikai befolyás ellen, a V4+2 formátum számára meghatározó külpolitikai vonulat az Oroszország-ellenesség, és az amerikai katonai jelenlét fokozása térségünkben – tehát továbbra is egy nyugati hatalom előretolt helyőrségeként a keleti irányú expanzió elősegítésére törekszik.
Ugyanakkor, Nyugat-Európában ezek a mind hangosabban hallatszó Amerika-ellenes felhangok az utóbbi két évtized folyamán soha nem voltak ennyire meghatározóak, és ez a jelenség új kontextusba helyezi a “visegrádi” (inkább varsói) integrációt is: Washington tisztában van a nyugat-európai országok külpolitikai orientációjánakvárható eltolódásával, emiatt egy új, kelet-európai integrációs egységgel próbál éket verni Berlin és Moszkva közé. A VisegradPost információi szerint a Kuchciński által kifejtett elgondolás az úgynevezett Intermarium koncepció megvalósításának egyik első lépcsőfoka lehet. Mindezt alátámasztani látszik, hogy július 1-től Lengyelországnál a Visegrádi Csoport soros elnökségi tisztsége, a nyugat-európai sajtóban pedig mindinkább kezd láthatóvá válni egy olyan véleményvonulat, miszerint az amerikai külpolitika Lengyelország térségi politikáján keresztül próbálja megakadályozni Berlin és Moszkva szövetségre lépését.
Mivel a Truszkavecben elhangzottak június 26-i történést jelentenek, Lázár János és Kovács Zoltán június 30-án már az új V4+2 formátum politikai integrációja megkezdésének tudatában nyilvánított “magánvéleményt” az Európai Uniós tagság elutasításáról.
Később, július 2-án Kijev egyik legdrágább hotelének (Radisson Blue) konferenciatermében újabb megbeszélés zajlott a térségi országok gazdasági-politikai integrációjáról. Ezen a konferencián többek között Andrej Bileckij, az ukrán neonácikat tömörítő, a kijevi háború kezdete óta háborús bűnök sokaságát elkövető Azov zászlóalj alapítója is felszólalt. Bileckij itt kifejtette, hogy az eddig általa követett radikális nacionalizmus helyett egyfajta “közép-kelet-európai nemzetek közössége” típusú szervezet létrejöttét tartja irányadónak. A Lázár János által képviselt érdekközösség tehát valamilyen formában egy platformra sodródott azokkal a félkatonai alakulatokkal, melyek délkelet-Ukrajnában megcsonkított holttestekkel teli tömegsírokat hagytak maguk után. Ahelyett, hogy az Európai Unió integrációjának mélyítését szorgalmaznák, inkább előremenekülnek, és létrehoznának egy Visegrádi Uniót, ami nemcsak fenntartaná a korábbi Európai Unió külpolitikáját, de azt jóval agresszívabb formában jelenítené meg.
Ennek a bizonyos Visegrádi Uniónak belső politikai struktúrája egyelőre nyitott kérdés. Abból azonban valószínűsíteni lehet az új integrációs egységben várható “belpolitikai” viszonyokat, hogy mérvadó geopolitikai szakértők szerint ez a projekt az Intermarium koncepció gyakorlati megvalósulását jelenti. Ebből adódóan a jelenlegi lengyel modell lesz irányadó a Visegrádi Unió egészében a jelenlegi lengyel modell pedig az újságírók tömeges megfigyelése és megfélemlítése, az ellenzéki mozgalmak brutális szétverése, az amerikai külpolitikát nem kérdés nélkül követő pártok vezetőinek letartóztatása és koncepciós perek során elítélése.
Bizonyára számos kérdőjel merülhet fel azzal kapcsolatban, hogyan kerülhet Lázár János egy platformra az Azov zászlóalj alapítójával, de Bileckij esetében ismert tény, hogy az Azov zászlóalj létrehozásával olyan ukrán szélsőjobboldali alakulatokat fogott össze, melyek korábban Lengyelországban kaptak katonai kiképzést, majd Kijevben 2013-2014 fordulóján szakszerűen folytatott utcai harccal részt vettek a nem-atlantista kormány megdöntésében. Mivel ezeket a csoportosulásokat bizonyítottan Lengyelországban képezték ki, lengyel forrásból pénzelték őket, majd sérült “harcosaik” Lengyelországban részesültek kórházi kezelésben, becsatornázottságukból egyenesen következik, hogy kérdés nélkül követik a lengyel birodalmi politika nem is annyira új irányzatát, és a jövő Ukrajnáját az Intermarium koncepció részeként képzelik el.
Mit jelent ez Magyarországra vonatkozóan? Egyrészt, a lengyel mintához való hozzárendeződést, ami a szélsőjobboldal és jobboldali konzervatív mozgalmak amerikai ellenőrzés alá vonását, a külpolitikai alternatívák brutális karhatalmi erővel szétverését jelenti. A baloldali pártok eltűnnek a süllyesztőben, a politikai centrumban elfoglalt helyüket átveszik olyan jobboldali mozgalmak, melyek a hazafiasság, nacionalizmus eszmerendszerén keresztül könnyen mozgósíthatóak a kormány ellen, ha az nem tartja magát a Varsóból és Washingtonból szigorúan megszabott külpolitikai irányhoz. Nagy vonalakban ez azt jelenti, hogy valamennyi résztvevő ország esetében azonnali – hazaárulás-váddal körített – tüntetések, tömegdemonstrációk várhatók a fővárosban, ha a kormány az Intermarium koncepció megvalósulásával ellentétben álló lépést tesz. Ennek garanciája, hogy az új irányú térségi integráció megvalósításában érintett országok titkosszolgálati szervei közös munkával verik szét azokat a pártokat, melyek nem tagozódnak be az Intermarium koncepcióba. Rövid távon valószínűsíthető a magyarországi szélsőjobboldali mozgalmak hozzáigazodása is ehhez a koncepcióhoz, amely a lengyel szélsőjobboldali mozgalmakkal ápolt szoros kapcsolat – bizonyos esetekben anyagi támogatás, és/vagy üzleti kapcsolatok – egyenes következménye.
Ezek a tények nem feltétlen azt mutatják, hogy alapvetően elvetendő lenne a visegrádi együttműködés. Az Európai Unióval szemben jelenleg formálódó alternatíva azonban a NATO-val szemben is alternatíva kell legyen, ellenkező esetben magában hordozza a fent írt következmények lehetőségét. A június végén nyilvánosságra jutott integrációs törekvés esetében a lengyel politikai modell, és az ukrán “forradalom” során alkalmazott sablon lesz az irányadó minden, az integrációban érintett országra vonatkozóan – előbbi a megvalósítás, utóbbi az ellenkezés esetére.
VIA
Június 26-án Lengyelország kezdeményezte egy a Visegrádi Csoport országait (Lengyelország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Magyarország), valamintUkrajnát és Romániát képviselő interparlamentáris közgyűlés létrehozását. Marek Kuchciński, a lengyel országgyűlés elnöke a Truszkavecben (Nyugat-Ukrajna) tartott Helyi Gazdaságfejlesztési Fórumon beszélt az új nemzetközi szervezet létrehozásáról. Kuchciński kifejtette, hogy a kárpáti országoknak fokoznia kellene az együttműködést az infrastruktúrafejlesztés terén – különösen Ukrajna esetében, ami új határátkelőket kell létrehozzon nyugati szomszédjai irányába. A politikus Ukrajna és Szlovákia, Ukrajna és Románia, valamint Ukrajna és Lengyelország közt nevezte különösen fontosnak az infrastruktúra fejlesztését. A cél egyértelmű: a határátkelőhelyek számának fokozásán, az úthálózat és vasúthálózat fejlesztésén keresztül megteremteni a jelenleginél jóval kiterjedtebb kereskedelmi forgalom előfeltételeit. A Visegrádi Csoport országai és Románia megkezdenék Ukrajna gazdasági integrációját az euro-atlanti hatalmi tömbbe – a V4+2 országok közti interparlamentáris közgyűlés létrehozása pedig a politikai integráció irányába tett kezdeti lépések egyike.
Az új közgyűlés koncepciója részletesen szeptember 8-10-én, a Lengyelországban tartandó Krynica-Zdrój Gazdasági Fórumon kerül megvitatásra. Mindazonáltal, a lengyel parlament elnökének bejelentése egyértelművé tette, hogy a kelet-európai országok határozott lépéseket tesznek egy új politikai-gazdasági integrációs egység létrehozásának irányába. Bár a folyamat végén – hosszú távon – elősejlő Visegrádi Unió több szempontból a jelenlegi Európai Unió alternatívájának tűnik, a politikai integráció kezdeti szakaszának megvitatásakor jelen lesznek az Amerikai Egyesült Államok képviselői, valamint június 27-én Kuchciński tett egy sokat sejtető kijelentést:
“Annak ellenére is erősíteni akarjuk ezt az együttműködést, hogy Ukrajnában háború zajlik. Azt akarjuk, hogy az országgyűléseink közti együttműködés legyen az egyik leghatékonyabb eszköz, amivel hatást gyakorolhatunk a NATO-ra, hogy további lépéseket tegyen Oroszország elrettentésére, és az orosz agresszió megakadályozására.”
Kuchciński kijelentéséből tehát látható, hogy egy olyan törekvésről van szó, melynek kiötlői úgy gondolják; a több tízezer amerikai katona, az amerikai légierő és páncélos haderő, az amerikai rakétarendszerek kelet-európai jelenléte a NATO részéről nem elégséges intézkedés Oroszországgal szemben, hanem a háborús készülődés további fokozására van szükség. Ezek alapján a kezdeti integrációs folyamat végén kirajzolódó, általuk tervezett Visegrádi Unió a jelenlegi feltételek szerint nem a térségi országok együttes erővel való önrendelkezését garantálná, hanem egy olyan új gazdasági-politikai integrációs egység létrehozását jelenti, ami tartósan stabilizálná az amerikai katonai jelenlétet Kelet-Európában.
Az általuk tervezett új integrációs irány egysíkú külpolitikai orientáltsága könnyedén tetten érhető. Egy valóban független térségi hatalom esetében ugyanis természetszerű ellenállás mutatkozna minden idegen nagyhatalom felől érkező befolyásolási törekvéssel szemben; egy független kelet-európai integráció esetében az intenzív oroszellenesség mellett legalább annyira hangos Amerika-ellenesség is mutatkozna. Ennek azonban nyoma sincs: miközben mostanra számos nyugat-európai politikai erő emeli fel hangját az amerikai befolyás ellen, a V4+2 formátum számára meghatározó külpolitikai vonulat az Oroszország-ellenesség, és az amerikai katonai jelenlét fokozása térségünkben – tehát továbbra is egy nyugati hatalom előretolt helyőrségeként a keleti irányú expanzió elősegítésére törekszik.
Ugyanakkor, Nyugat-Európában ezek a mind hangosabban hallatszó Amerika-ellenes felhangok az utóbbi két évtized folyamán soha nem voltak ennyire meghatározóak, és ez a jelenség új kontextusba helyezi a “visegrádi” (inkább varsói) integrációt is: Washington tisztában van a nyugat-európai országok külpolitikai orientációjánakvárható eltolódásával, emiatt egy új, kelet-európai integrációs egységgel próbál éket verni Berlin és Moszkva közé. A VisegradPost információi szerint a Kuchciński által kifejtett elgondolás az úgynevezett Intermarium koncepció megvalósításának egyik első lépcsőfoka lehet. Mindezt alátámasztani látszik, hogy július 1-től Lengyelországnál a Visegrádi Csoport soros elnökségi tisztsége, a nyugat-európai sajtóban pedig mindinkább kezd láthatóvá válni egy olyan véleményvonulat, miszerint az amerikai külpolitika Lengyelország térségi politikáján keresztül próbálja megakadályozni Berlin és Moszkva szövetségre lépését.
Mivel a Truszkavecben elhangzottak június 26-i történést jelentenek, Lázár János és Kovács Zoltán június 30-án már az új V4+2 formátum politikai integrációja megkezdésének tudatában nyilvánított “magánvéleményt” az Európai Uniós tagság elutasításáról.
Később, július 2-án Kijev egyik legdrágább hotelének (Radisson Blue) konferenciatermében újabb megbeszélés zajlott a térségi országok gazdasági-politikai integrációjáról. Ezen a konferencián többek között Andrej Bileckij, az ukrán neonácikat tömörítő, a kijevi háború kezdete óta háborús bűnök sokaságát elkövető Azov zászlóalj alapítója is felszólalt. Bileckij itt kifejtette, hogy az eddig általa követett radikális nacionalizmus helyett egyfajta “közép-kelet-európai nemzetek közössége” típusú szervezet létrejöttét tartja irányadónak. A Lázár János által képviselt érdekközösség tehát valamilyen formában egy platformra sodródott azokkal a félkatonai alakulatokkal, melyek délkelet-Ukrajnában megcsonkított holttestekkel teli tömegsírokat hagytak maguk után. Ahelyett, hogy az Európai Unió integrációjának mélyítését szorgalmaznák, inkább előremenekülnek, és létrehoznának egy Visegrádi Uniót, ami nemcsak fenntartaná a korábbi Európai Unió külpolitikáját, de azt jóval agresszívabb formában jelenítené meg.
Ennek a bizonyos Visegrádi Uniónak belső politikai struktúrája egyelőre nyitott kérdés. Abból azonban valószínűsíteni lehet az új integrációs egységben várható “belpolitikai” viszonyokat, hogy mérvadó geopolitikai szakértők szerint ez a projekt az Intermarium koncepció gyakorlati megvalósulását jelenti. Ebből adódóan a jelenlegi lengyel modell lesz irányadó a Visegrádi Unió egészében a jelenlegi lengyel modell pedig az újságírók tömeges megfigyelése és megfélemlítése, az ellenzéki mozgalmak brutális szétverése, az amerikai külpolitikát nem kérdés nélkül követő pártok vezetőinek letartóztatása és koncepciós perek során elítélése.
Bizonyára számos kérdőjel merülhet fel azzal kapcsolatban, hogyan kerülhet Lázár János egy platformra az Azov zászlóalj alapítójával, de Bileckij esetében ismert tény, hogy az Azov zászlóalj létrehozásával olyan ukrán szélsőjobboldali alakulatokat fogott össze, melyek korábban Lengyelországban kaptak katonai kiképzést, majd Kijevben 2013-2014 fordulóján szakszerűen folytatott utcai harccal részt vettek a nem-atlantista kormány megdöntésében. Mivel ezeket a csoportosulásokat bizonyítottan Lengyelországban képezték ki, lengyel forrásból pénzelték őket, majd sérült “harcosaik” Lengyelországban részesültek kórházi kezelésben, becsatornázottságukból egyenesen következik, hogy kérdés nélkül követik a lengyel birodalmi politika nem is annyira új irányzatát, és a jövő Ukrajnáját az Intermarium koncepció részeként képzelik el.
Mit jelent ez Magyarországra vonatkozóan? Egyrészt, a lengyel mintához való hozzárendeződést, ami a szélsőjobboldal és jobboldali konzervatív mozgalmak amerikai ellenőrzés alá vonását, a külpolitikai alternatívák brutális karhatalmi erővel szétverését jelenti. A baloldali pártok eltűnnek a süllyesztőben, a politikai centrumban elfoglalt helyüket átveszik olyan jobboldali mozgalmak, melyek a hazafiasság, nacionalizmus eszmerendszerén keresztül könnyen mozgósíthatóak a kormány ellen, ha az nem tartja magát a Varsóból és Washingtonból szigorúan megszabott külpolitikai irányhoz. Nagy vonalakban ez azt jelenti, hogy valamennyi résztvevő ország esetében azonnali – hazaárulás-váddal körített – tüntetések, tömegdemonstrációk várhatók a fővárosban, ha a kormány az Intermarium koncepció megvalósulásával ellentétben álló lépést tesz. Ennek garanciája, hogy az új irányú térségi integráció megvalósításában érintett országok titkosszolgálati szervei közös munkával verik szét azokat a pártokat, melyek nem tagozódnak be az Intermarium koncepcióba. Rövid távon valószínűsíthető a magyarországi szélsőjobboldali mozgalmak hozzáigazodása is ehhez a koncepcióhoz, amely a lengyel szélsőjobboldali mozgalmakkal ápolt szoros kapcsolat – bizonyos esetekben anyagi támogatás, és/vagy üzleti kapcsolatok – egyenes következménye.
Ezek a tények nem feltétlen azt mutatják, hogy alapvetően elvetendő lenne a visegrádi együttműködés. Az Európai Unióval szemben jelenleg formálódó alternatíva azonban a NATO-val szemben is alternatíva kell legyen, ellenkező esetben magában hordozza a fent írt következmények lehetőségét. A június végén nyilvánosságra jutott integrációs törekvés esetében a lengyel politikai modell, és az ukrán “forradalom” során alkalmazott sablon lesz az irányadó minden, az integrációban érintett országra vonatkozóan – előbbi a megvalósítás, utóbbi az ellenkezés esetére.
VIA
0 Megjegyzések