Tüntetőleg kisétált több oktató a hamburgi Kurt-Tucholsky iskolából, miután az egyik muszlim diák nem akart kezet fogni a női oktatójával a tanév végi ünnepélyen, és az igazgató semmit sem szólt.
Kisétáltak a tanévzáró ünnepélyről a Kurt-Tucholsky tanárai, miután egy muszlim diák vallási okokra hivatkozva nem fogott kezet osztályfőnökével – írja a Daily Mail.
Az egyik diák nem fogadta el az osztályfőnök kinyújtott kezét, helyette csuklóját nyújtották a tanárnak, hogy azt megérintheti. Később elmagyarázta, hogy nem akar senkit sem megbántani, de a vallása tiltja, hogy kezet fogjon egy nővel.
A többi tanár azonban nem vette jó néven a visszautasítást: követelték, hogy küldjék haza a fiút. Az igazgató azonban nem tett eleget követelésüknek. Ezután öt tanár felállt, majd a diákok, az említett fiú és a többi tanár heves vitázása alatt tüntetőleg kisétáltak az épületből.
Nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen módon demonstráltak volna a muszlim hagyományok ellen a nyugati értékrendet képviselő európai oktatók.
Valaki nagyobbat bukott a kézfogáson
Két svájci menedékjogért várakozó fiú még mindig várja, hogy megszülessen a döntés útlevelükkel kapcsolatba. Ők is visszautasították női oktatójuk kézfogását, ám nekik ez sokkal többe kerülhet: a letelepedési engedélyükbe.
Egy berlini imám egy hasonló incidens miatt vette ki fiát egy helyi iskolából. Neki azt mondták az iskolában, hogy fiának kellene alkalmazkodnia a helyi szokásokhoz, de ezt nagyon a szívére vette.
Nem tudják, mit kell ilyenkor tenni
A hamburgi közös kisétálás után a tanárok bejelentették: heten nem hajlandóak részt venni az aznapi bálon. Az igazgató hangot adott aggályainak, de nem tudta jobb belátásra bírni az oktatókat.
Szerinte a diák nem viselkedett szélsőséges módon. De mivel ez az első ilyen incidens, még nem tudják, hogyan kezeljék a kényes szituációt.
Forrás: hirado.hu
0 Megjegyzések