Az európai klubfutballban lesarkítva kétféle piacot ismerünk. Egyik oldalon vannak a jelentős gazdasági háttérrel, tradícióval rendelkező futballországok csapatai, akik nevelnek ugyan, de emellett inkább játékos importra rendelkeztek be, míg a másikon az őket kiszolgáló kisebb országok, amelyek játékos exportból szerzik bevételeik jelentős részét.
A magyar labdarúgás, a magyar klubok az utóbbi kategóriába tartoznak. Kis piac vagyunk, így exportálunk. Pontosabban csak exportálnánk a tehetségeinket, de az elmúlt években, évtizedben klubvezetőink, és sportigazgatóink kapcsolati tőkehiánya, rossz üzletpolitikája, és piacismerete híján nem nagyon adtunk el külföldre játékosokat, magasan jegyzett bajnokságba végképp nem.

Pozitív példaként előszeretettel citáljuk ide az ex-jugoszláv országokat, ahol tudvalevőleg segítik, támogatják egymást a menedzserek, a játékosok. Ahol egy megjelenik, az rögtön hoz magával még minimum kettőt. Így a szerb, horvát futballisták bizalmi indexe, ára, összehasonlíthatatlanul magasabb, mint azoké a magyaroké, akik tudásban nem biztos, hogy rosszabbak náluk.

A horvát Marko Pjaca 21 éves és a Juventus hamarosan 22,5 millió eurót fizet érte a Dinamo Zagrebnak Fotó: europress

Az ébredésre, a honi felfogás lassú változására pozitív példa a Fradi változó üzletpolitikája, amelynek egyik érett gyümölcse a Nagy Ádám – Bologna üzlet. A Ferencváros 21 éves középpályását 1,5, bónuszokkal együtt 1,8 millió euróért adta el klubja, ami szép summa. Sokan azonban keveslik, mondván egy ilyen tehetséges, az Eb-legjobb fiataljának megválasztott játékosért legalább 7-8 millió eurót kellett volna kapni.

Ha szerb, horvát, brazil, argentin lenne egészen biztosan ki is fizettek volna ennyit, sőt, jelentősen többet is érte. Álljon itt egy elég szemléletes példaként egy hétfői hír:

a Juventus labdarúgócsapata Nagyhoz képest 12,5-szeres összegért, 22,5 millió euróért vásárolja meg a 21 éves, tízszeres horvát válogatott középpályást, Marko Pjacát a Dinamo Zagrebtől.

Középpályás és középpályás, csak Nagy Ádám speciel magyar.

Nagy azért ér csak ennyit, mert a magyar labdarúgót a klub és a válogatott futballunk eredményessége árazza be. Ez nagyjából egyenlő az iparág itthoni szereplőinek munkaminőségével. Az edzők, sportigazgatók, tulajdonosok és menedzserek – e területen nem véletlenül a legeredményesebb éppen a dél-szláv: Vladan Filipovics -, tartják rajta leginkább a kezüket a piacon, az ő értékítéletük, szavuk dönt egy-egy átigazolásnál,

az ő munkájuk minősége befolyásolja a magyar piacot, játékosaink mindenkori árszintjét.

És, hogy mindezek mellett miért nehéz még magyar játékost külföldre eladni, arra álljon itt egy remek példa.


A Corriere di Bologna a Nagy Ádám-üzlet kapcsán felhívta a klub legutolsó magyar kapcsolatát, Détári Lajost. A magyar labdarúgás legutolsó világválogatott játékosa és az újságíró között a következőt párbeszéd zajlott le:

- CdB: Látta a hírt, hogy Nagy a Bologna játékosa lesz?
- Détári: Láttam, de nem beszélnék róla, nem akarom reklámozni, miért is kellene tennem?
- CdB: Hogy, hogy nem beszélhetünk Nagyról? Annyi elárulna, hogy legalább jó játékos, vagy sem?
- Détári: Nem sokat mutatott eddig nekem, ráadásul nem reklámoznám, sem az edzője, sem a menedzsere nem vagyok.

Hát kérem ez van. Még mindig itt tartunk.