Nem tartja magát felelősnek a brit népszavazási eredményért az Európai Bizottság elnöke. Miután az Egyesült Királyság szavazóinak többsége a kilépés mellett döntött, a maradáspártiak között elkezdődött a bűnbak keresés.
- Nem érdekelnek az újságok. Nemrég azt írták, az EU és Ukrajna megállapodását azért utasították el a hollandok, mert részt vettem a kampányban. Most azt írják, azért döntöttek így a britek, mert nem vettem részt a bennmaradás melletti kampányban. Őszintén, nem is érdekel, mit írnak – fejtegette Jean-Claude Juncker a felelősségét firtató kérdésre.

Már a referendum másnapján azt is elárulta, hogy maga David Cameron brit kormányfő kérte, ne keveredjen a kampányba. De úgy tűnik, ez sem tart vissza több európai politikust, hogy az uniós vezetőket okolja a kudarcért. Az osztrák kancellár mellett például a lengyel kormányfő is.


- Válságok sorára hívja fel a figyelmet a brit referendum, az uniós vezetők pedig a megoldás helyett a válságok elfedésén dolgoztak – érvelt Beata Szydlo lengyel konzervatív miniszterelnök.

De nemcsak az uniós vezetők tehetők felelőssé az eredményért. Sőt, mintha ők lennének a legérdektelenebb tényezők. Sokan az EU intézményeinek és kormányzásának a tehetetlenségét emlegetik a kiábrándultság okaként. Hozhat-e ebben változást a brit pofon?

- Az a feladat, hogy egy elitista intézményből a polgárok szintjére lépjen vissza az Európai Unió. Az európaiaknak érezniük kell, hogy ők adták demokratikus felhatalmazást – véli Alain Bloedt, a Foundation for European Progressive Study elemzője.

Erre az átalakulásra adhat jó esélyt az Egyesült Államokkal készülő szabad-kereskedelmi megállapodás (TTIP) előkészítése. Az egyeztetések a brit kilépés és a heves tüntetések ellenére folytatódnak. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy meghallanák és figyelembe vennék az ellenzők véleményét.

Ahogy David Cameron két évvel ezelőtti tiltakozását sem. Akkor brit kormányfő ellenezte Jean-Claude Juncker bizottsági elnökké választását.

- Szomorú nap ez Európának, mert a bizottság aláássa a nemzeti kormányok erejét az Európai Parlament jogköreinek kibővítésével – figyelmeztetett a brit politikus.


Mellette még Orbán Viktor magyar miniszterelnök emelte fel szavát a Jean-Claude Juncker megválasztásához vezető eljárás ellen. Ezek a megnyilvánulások voltak az első rezgések, amelyek a mostani földrengéshez vezettek.