Brüsszel két dolgot nem szeret. Nem szereti, ha egy uniós ország kormánya rosszat akar a népnek, de azt sem, ha jót. Természetesen azt, hogy aktuálisan mi a rossz és mi a jó, azt megint csak az uniós bürokraták hivatottak eldönteni.
Itt, Magyarországon speciel azt gondoljuk, azt hiszem, pártállásra és nemi identitásra tekintet nélkül, hogy az internetszolgáltatás áfájának csökkentése jó dolog. Olcsóbb net, több felhasználó, terjedő digitális készségek, „írástudás”: ennél modernebb, mondhatni európaibb kormányzati intézkedést kitalálni is alig lehet. Hittük mi. Nem úgy Brüsszel.
Nehogymá’ jó legyen ezeknek a kurucoknak, gondolták, s egyenesen kötelezettségszegési eljárással fenyegetik hazánkat, ha csökkenteni merészeli a kormány a net áfáját. Persze nem annyira tökkelütöttek az uniós ítészek, hogy ne találnának megfelelő jogi eszközt ehhez, mert aminek megakadályozására nincs uniós jogszabály, az nem is létezik. Paragrafusgyártásban ugyanis Brüsszel valószínűleg olimpiát nyerne. A szabályok egyébként jó dolgok, különösen, ha nem arra használják őket, hogy megkeserítsék velük az uniós polgárok, kormányok életét.
Hogy amúgy miért fáj Brüsszelnek az internet áfájának csökkentése, az fel nem fogható, az viszont bizonyos, hogy éppen az ilyesfajta ügyek miatt kerülnek az uniós intézmények és testületek egyre messzebb az emberektől, olyannyira, hogy egyre több országban vetődik fel, talán mégsem olyan bolondok a britek. Az unió jelen állapotában éppen olyan, mint a budapesti biciklisták egy része: tökéletes példái annak, hogyan lehet egy alapvetően jó dolgot a lehető legkártékonyabban használni.
S nyilván, ahogyan néhány kerékpáros félbolond miatt normális ember nem akarja ócskavastelepre deportálni az összes bicajt, úgy az Európai Uniót sem dobnánk a „történelem szemétdombjára”. Az viszont biztos, hogy az uniós intézmények, jogszabályok és testületek alapos reformja nélkül előbb-utóbb többen követni óhajtják majd a briteket.
Az internet áfája végül is kicsinyke dolog, azzal kapcsolatban majd a kormány megvívja a maga harcát Brüsszellel. Ha netán el is bukna ez ügyben, az nem rendíti meg sem Magyarországot, sem az uniót. Ennél sokkal fontosabb, s az európai társulás és az abban részes országok szempontjából döntő fontosságú, mit tervez, mit tesz Brüsszel a menekültkérdéssel.
Az elmúlt másfél-két év egyelőre azt bizonyította, hogy képtelen megoldást találni, s ha mégis megpróbálja, annál rosszabb. Pedig a világ nem vár. Sokszor csak bambán kapkodjuk a fejünket az események láttán, hogy mi is az, ami történik. Egyik pillanatról a másikra olyan változások következhetnek be, amelyek romba dönthetik a most még kényelmes, s az uborka görbületével, a kötelezettségszegési eljárásokkal, és a sok brüsszeli piszkálódással együtt is szeretett világunkat. S Európa ma védtelen.
Védtelen a migránsokkal szemben, akiknek nagy része már rég nem valódi menekült, védtelen a terroristákkal szemben, a magányos harcosokkal szemben. Sokkal védtelenebb, mint lehetne és kellene lennie. És az Európai Bizottság, élén a tökéletesen alkalmatlan Juncker elnökkel, még mindig nem tér észhez. Még mindig kvótákról, áttelepítésekről, büntetésekről, vagy éppen a migránsok sehol meg nem valósult integrációjáról ábrándozik, s nemhogy nem képes a valóságos problémákra válaszokat felmutatni, de fel sem ismeri azokat.
Ha nem lenne Magyarország, s példája nyomán néhány balkáni ország, Európa ma még nagyobb kihívás előtt állna. De tudjuk a történelemből, hogy a mi erőnk ideig-óráig elegendő ugyan, de lehetnek helyzetek, amikor a Nyugat segítsége nélkül nem bírunk már a sokak által jósolt újabb migránsáradattal. Igaz, azt is megtapasztaltuk, hogy a Nyugat segítsége majdhogynem soha nem érkezett meg. Nekünk viszont nem kell egy újabb Mohács.
VIA
Nehogymá’ jó legyen ezeknek a kurucoknak, gondolták, s egyenesen kötelezettségszegési eljárással fenyegetik hazánkat, ha csökkenteni merészeli a kormány a net áfáját. Persze nem annyira tökkelütöttek az uniós ítészek, hogy ne találnának megfelelő jogi eszközt ehhez, mert aminek megakadályozására nincs uniós jogszabály, az nem is létezik. Paragrafusgyártásban ugyanis Brüsszel valószínűleg olimpiát nyerne. A szabályok egyébként jó dolgok, különösen, ha nem arra használják őket, hogy megkeserítsék velük az uniós polgárok, kormányok életét.
Hogy amúgy miért fáj Brüsszelnek az internet áfájának csökkentése, az fel nem fogható, az viszont bizonyos, hogy éppen az ilyesfajta ügyek miatt kerülnek az uniós intézmények és testületek egyre messzebb az emberektől, olyannyira, hogy egyre több országban vetődik fel, talán mégsem olyan bolondok a britek. Az unió jelen állapotában éppen olyan, mint a budapesti biciklisták egy része: tökéletes példái annak, hogyan lehet egy alapvetően jó dolgot a lehető legkártékonyabban használni.
S nyilván, ahogyan néhány kerékpáros félbolond miatt normális ember nem akarja ócskavastelepre deportálni az összes bicajt, úgy az Európai Uniót sem dobnánk a „történelem szemétdombjára”. Az viszont biztos, hogy az uniós intézmények, jogszabályok és testületek alapos reformja nélkül előbb-utóbb többen követni óhajtják majd a briteket.
Az internet áfája végül is kicsinyke dolog, azzal kapcsolatban majd a kormány megvívja a maga harcát Brüsszellel. Ha netán el is bukna ez ügyben, az nem rendíti meg sem Magyarországot, sem az uniót. Ennél sokkal fontosabb, s az európai társulás és az abban részes országok szempontjából döntő fontosságú, mit tervez, mit tesz Brüsszel a menekültkérdéssel.
Az elmúlt másfél-két év egyelőre azt bizonyította, hogy képtelen megoldást találni, s ha mégis megpróbálja, annál rosszabb. Pedig a világ nem vár. Sokszor csak bambán kapkodjuk a fejünket az események láttán, hogy mi is az, ami történik. Egyik pillanatról a másikra olyan változások következhetnek be, amelyek romba dönthetik a most még kényelmes, s az uborka görbületével, a kötelezettségszegési eljárásokkal, és a sok brüsszeli piszkálódással együtt is szeretett világunkat. S Európa ma védtelen.
Védtelen a migránsokkal szemben, akiknek nagy része már rég nem valódi menekült, védtelen a terroristákkal szemben, a magányos harcosokkal szemben. Sokkal védtelenebb, mint lehetne és kellene lennie. És az Európai Bizottság, élén a tökéletesen alkalmatlan Juncker elnökkel, még mindig nem tér észhez. Még mindig kvótákról, áttelepítésekről, büntetésekről, vagy éppen a migránsok sehol meg nem valósult integrációjáról ábrándozik, s nemhogy nem képes a valóságos problémákra válaszokat felmutatni, de fel sem ismeri azokat.
Ha nem lenne Magyarország, s példája nyomán néhány balkáni ország, Európa ma még nagyobb kihívás előtt állna. De tudjuk a történelemből, hogy a mi erőnk ideig-óráig elegendő ugyan, de lehetnek helyzetek, amikor a Nyugat segítsége nélkül nem bírunk már a sokak által jósolt újabb migránsáradattal. Igaz, azt is megtapasztaltuk, hogy a Nyugat segítsége majdhogynem soha nem érkezett meg. Nekünk viszont nem kell egy újabb Mohács.
VIA
0 Megjegyzések