A technika segít tisztázni, ki erőszakolta kis híján halálra a kétéves kislányt. A rendőrség nagy erőkkel keresi a bántalmazót, számos tanút kihallgattak már az ügyben, de az eljárás ismeretlen tettes ellen folyik, vagyis egyelőre nincs gyanúsított.
Úgy tudjuk, az egész éjjel műtött, megerőszakolt gyermek esetében a kórház értesítette a nyomozókat, hogy a sérülések szexuális erőszakra utalnak. Ezt követően indult eljárás ügyben. Azt majd orvos szakértő dönti el, hogy később átminősítik-e a bűncselekményt súlyosabbra.
Egy biztos, amint meglesz az erőszakoló, rács mögé kerül, s ott nem fognak társai kesztyűs kézzel bánni vele. A börtönön belül a rabok az ilyen rémségek elkövetőit kifejezetten utálják. Az elítélteknek vannak kint gyermekeik, akiktől el vannak zárva, így érzékenyebbek a kicsik bántalmazására.
– A legsúlyosabb bűn, amit a fogvatartottak szerint el lehet követni, az az, amit ez a férfi művelt. Ezt az embert, amikor majd bekerül, válogatott kínzásoknak, bántalmazásnak vetik alá a börtönben a társaik. Az őrök általában úgy védik őket, hogy a hasonló bűncselekménnyel bekerülőket közös cellába rakják, de az ilyen védettség is csak az ajtóig szól: amint kilépnek onnan, a rabok bosszút állnak rajtuk.
Az az igazság, még ha körülményes is, de a rabok megtalálják majd a módját annak, hogy elkapják a férfit – magyarázta Bilkei Pál kriminálpszichológus, hozzátéve: ép ésszel felfoghatatlan, amit az elkövető művelt. A szakember úgy véli, hogy nem pedofília állhat a háttérben, hanem durva bosszú. Bilkei úgy látja, hogy aki képes megerőszakolni egy kétéves gyereket, az az anyukát akarja ezzel megbüntetni. A szakember ezért azt ajánlja, az anyuka környezetében keressék a tettest – feltehetően éppen tőlük vették a hatóságok a DNS-mintákat.

Forrás: faktor.hu
0 Megjegyzések