Az oknyomozó újságírókból álló Bellingcat brit civil szervezet legfrissebb tényfeltáró írásában olyan műholdas felvételeket tett közzé, amelyek szerinte bizonyítják, hogy 2014 augusztusában az orosz hadsereg egységei behatoltak Ukrajna keleti részébe – hozta nyilvánosságra csütörtökön az ukrán sajtó.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint a Bellingcat szerdán közzétett anyagában azt írta, hogy a felvételeken “orosz katonai szállítóeszközök, tüzérségi lőállások, valamint az orosz-ukrán határon nyitott új átkelők láthatók”.

A felvételek készítésének időpontja pedig egybeesik a kelet-ukrajnai orosz invázió fő hullámával, beleértve az orosz katonák megjelenését ukrán területen a határtól 10 kilométerre – összegezte a szervezet.

A tényfeltáró anyag készítői kifejtették, hogy az említett műholdas képek 2014. augusztus 26-án készültek. A rajtuk felfedezett katonai eszközök és állások az augusztus 23-ig készült felvételeken még nem láthatók, eszerint az orosz erők benyomulása Kelet-Ukrajnába a két dátum közti időszakban történt.
A Bellingcat emlékeztetett arra: a Reuters hírügynökség 2014. augusztus 26-án arról számolt be, hogy több tucat “azonosítatlan, erősen felfegyverzett, orosz akcentussal beszélő idegen” jelent meg egy Donyeck megyei faluban, 14 kilométerrel északnyugatra az orosz-ukrán határtól.
Az újságírók megjegyzik, hogy nyilvánvalóan az említett idegen fegyveresekhez tartozhatott az a tíz orosz deszantos, akiket a Donyeck megyei Dzerkalne településnél – csaknem negyven kilométerre a legközelebbi határátkelőtől – vettek őrizetbe 2014. augusztus 24-én. Moszkva azt állította, hogy az orosz katonák gyakorlatozás közben “tévedtek át” Ukrajnába.

Az ukrán fegyveres erők 2014 nyarán heves offenzívát indítottak a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok ellen, és augusztusra a két megszállt megye, Donyeck és Luhanszk mintegy kétharmadát visszafoglalták.

Kijev szerint emiatt Oroszország arra kényszerült, hogy nyíltan beavatkozzon a fegyveres konfliktusba. A kijevi hadműveleti parancsnokság 2014. augusztus 25-én jelentette, hogy több páncélozott harcjárműből és harckocsiból álló konvoj hatolt be Oroszország felől Ukrajna területére Donyeck megye déli részénél.

Forrás: hirado.hu