A magyar labdarúgó-válogatott négy pontjával matematikailag még nem jutott tovább csoportjából, de a dolgok különösen rossz egybeesése kéne ahhoz, hogy legalább csoportharmadikként ne lépjünk a nyolcaddöntőbe. A válogatott vasárnapi sajtótájékoztatóján a védelem egyik oszlopa, Guzmics Richárd, valamint az Eb-n eddig még nem játszó Korhut Mihály vett részt a szövetségi kapitánnyal.
Guzmics Richárd szerint a játékosok még nem nézik, kik lehetnek a lehetséges ellenfelek. „A portugálok elleni meccstől függ, hányadik helyen végzünk a csoportban, így nincs értelme nézegetni a lehetséges ellenfeleket. Jelenleg csakis a következő meccs számít, arra koncentrálunk” – mondta a Wisła Kraków védője, aki hozzátette, álomszerű, hogy a csoport élén állnak két fordulót követően, mert ezt senki nem gondolta volna, de nem szeretnének felébredni ebből az álomból. A szurkolókról is beszélt, úgy vélte, magyar várost csináltak Marseille-ből, és hatalmas motivációt adott nekik, hogy 20-25 ezren voltak a lelátón. Nem tudja elképzelni, hogy bármi probléma lett volna velük a városban vagy a stadionban, de ha mégis, akkor arra kéri a drukkereket, hogy ne essenek túlzásba és sportszerűen szurkoljanak.

Nagyon fontos döntetlen volt. A szünetben azt kérte Bernd Storck szövetségi kapitány, hogy egygólos hátrányunk ellenére játsszuk tovább a saját futballunkat. A második félidőben komoly nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, és sikerült egyenlíteni, így győzelemmel ér fel ez a döntetlen – mondta Guzmics.

A portugálokról szólva azt mondta, a soron következő rivális klasszis játékosokból áll, így nem hiszi, hogy idegesek lesznek majd, és tudják, mi kell nekik a továbbjutáshoz – csakhogy ehhez a magyaroknak is lesz egy-két szavuk.

Korhut Mihály szerint Cristiano Ronaldo olyan világklasszis, akiből fel lehet készülni, de mindig képes váratlan megoldásokra; felkészülni viszont nem csakis egy emberből kell, hanem az egész csapatból. A debreceni védő elárulta, Storck szavakkal és videókkal is kiválóan motiválja őket: minden játékos kapott egy félperces üzenetet valamely családtagjától, amelyet ő személy szerint mindennap megnéz. „Éjjel egy óra után értünk haza, aztán vacsoráztunk és megbeszélés is volt, de ünneplés nem. Nekünk pedig korán kellett kelnünk, de éppen azt beszéltük, hogy szívesen jövünk, ha kell, akár a döntőig minden nap” – idézte fel Korhut a hazautat, amelyről elmondták, hogy az autópálya fizetőkapuinál a buszt észrevevő magyarok az autójukból kipattanva énekeltek és lobogtatták zászlóikat.

Korhut úgy gondolja, nagyon kellett már a magyar futballnak, hogy kijusson egy nagy tornára, és egy álom megvalósulása lenne, ha tovább is jutnának. A portugálokról úgy nyilatkozott, mivel eddig csak két pontot gyűjtöttek, így nekik nyerniük kell a továbbjutáshoz, ezért arra számít, hogy a rivális nekiesik a magyar csapatnak. „Ez esélyt kínálhat nekünk a gólszerzésre. Ausztriának kettőt, Izlandnak egy gólt rúgtunk, Portugáliának rúgjunk hármat! Nem olyan csapat a portugál, amelyiknek nem lehet betalálni” – mondta viccelődve Korhut, aki Ronaldóra is kitért, szerinte a hosszú klubszezon után kissé fáradtabb és pontatlanabb, s abban reménykedik, hogy az Eb-n lejátszott újabb két találkozó után még fáradtabb lesz, és még többször hibázik helyzetben.

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint minden egyes pont megszerzése egy apró álom megvalósulása a válogatott számára: „Minden pont olyan, mint egy álom, és nekünk már négy van. Ha valaki ezt mondja nekem a torna előtt, nem hiszem el” – nyilatkozta német újságíróknak a szakvezető, aki hozzátette, a csapat rendkívül keményen dolgozott a felkészülés során, és nagyon sokat fejlődött a két ausztriai edzőtáborban. Külön kiemelte az olyan, erős ellenfelek jelentőségét a felkészülés során, mint Horvátország, Elefántcsontpart és Németország. „Különösen a gelsenkircheni találkozó volt fontos. A futballistáim 60 ezer szurkoló előtt játszhattak, így sok tapasztalattal gazdagodtak, ezáltal már nem volt újdonság, hogy ilyen nagy tömeg előtt léptek pályára, mint ami az Eb-n is várt rájuk” – fogalmazott Storck.

A 23 fős keretét kiegyensúlyozottnak nevezte, amelyben minden egyes játékosa megérdemli, hogy ott legyen a kontinensviadalon és lehetőséghez jusson. Szerinte Magyarországon „a múlt árnyéka hatalmas”, de meg kell adni a lehetőséget a mostani generációnak, mert kiérdemelte ezt. Hangsúlyozta, sok tehetséges futballista van Magyarországon, de dolgozni kell velük, és lehetőséget adni nekik a játékra.


Vasárnap családi napot tartunk, a reggeli edzés után a labdarúgók szerettei bejöhetnek a táborunkba, és szabadfoglalkozás lesz mindenki számára. De hétfőtől már Portugáliára koncentrálunk. Ez az Európa-bajnokság, és nem turistaként vagyunk itt, majd a torna után elmehetnek vakációra a játékosok – mondta a közeli jövővel kapcsolatban Storck.

A két forduló után 4 ponttal csoportelső Magyarország matematikailag még nem jutott tovább, de a csoport utolsó helyét máris elkerülte. Jövő szerdán 18 órától Portugália ellen játszunk Lyonban, és ugyanekkor Izland Ausztriával találkozik. Portugália az életéért játszik ellenünk, hiszen egy esetleges vereséggel jó eséllyel elbúcsúzik a tornától, de döntetlennel is veszélyben lenne a nyolcaddöntős szereplése. Mi viszont győzelemmel csoportelsők maradnánk, és még döntetlen esetén is csak akkor csúsznánk a második helyre, ha Izland legalább két góllal megverné a szintén az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Ausztriát. Izgalmas ki-ki meccsek következnek hát az F-csoportban szerdán, amelyeket mi várhatunk a legnyugodtabban, hiszen rajtunk kívül mindhárom csapat továbbjutása pengeélen táncol. Mi csak abban az esetben eshetnénk ki, ha több góllal kikapnánk a portugáloktól, Izland legyőzné az osztrákokat, és legalább négy másik csoportban is számunkra kedvezőtlenül alakulnának az eredmények. Mivel szerdáig már több csoport végeredménye is kialakul, kis szerencsével úgy futhatunk majd neki a portugálok elleni meccsnek, hogy már nem lehet tőlünk elvenni a nyolcaddöntőt.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA:

1. Magyarország 2 1 1 0 3:1 4
2. Izland 2 0 2 0 2:2 2
3. Portugália 2 0 2 0 1:1 2
4. Ausztria 2 0 1 1 0:2 1

Forrás: pestisracok.hu