Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új Nemzedék Központ egy ötnapos hazai tanulmányutat szervez június 3-7. között „Talent Zone” címmel 50 magyar fiatal számára, akik közül 42-en külföldön élnek. A határon túli fiatalok az Egyesült Királyságból valamint Kolozsvárról érkeznek. A Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően ingyenes vesznek részt az eseményen, amely érdekes vállalkozás- és egyéni kompetenciafejlesztési workshopokat, különböző intézmény- és céglátogatásokat foglal magában, és a Brain Bar Budapest tudásfesztivál történéseibe is bekapcsolódhatnak.
A Talent Zone című eseménysorozatnak köszönhetően 2016. június 3-7. között 30 szigetországi, 12 kolozsvári, 6 budapesti és 2 debreceni magyar fiatalnak nyílik lehetősége arra, hogy betekintést nyerjen magyarországi kreatív, innovatív centrumok, nagyvállalatok és intézmények működésébe. A program célja a tehetségfejlesztés, a fiatalok fejlődésével, előmenetelével összefüggő hazai kapcsolatok kialakítása.

„A Talent Zone programunkkal az a célunk, hogy a küllföldön élő magyar fiatalok megismerkedhethessnek a hazai start-up ökoszisztéma képviselőivel és trendformálóival, találkozzanak hazai fiatal vállalkozókkal és hazai nagyvállalatok vezetőivel valamint az innováció és tehetségfejlesztés területén elismert szakemberekkel. Számos izgalmas budapesti és vidéki programot szervezünk a külföldön élő magyar tehetséges fiataloknak, hogy hasznos kapcsolódási pontokat találhassanak önmaguk és más hazai vállalkozások, ötletek, kutatások, projektek valamint más, tehetséges magyar fiatalok között” – mondta Dr. Süveges Antal Pál, az Új Nemzedék Központ ügyvezetője.

A Talent Zone keretében külföldről a 42 magyar fiatal június 3-án érkezik Magyarországra. Az első két napon részt vesznek a Brain Bar Budapest inspirációs tudásfesztiválon majd június 5-én a badacsonyi Laposa Borbirtokra látogatnak, ahol elsősorban a vidéki modern fiatalok életével ismerkedhetnek meg, ahol egy ifjúságszakmai workshopon is részt vesznek majd. Június 6-án több sikeres magyar sturt-up cég vezetőjével találkozhatnak a program résztvevői, úgy, mint Fábián Ádámmal, az RF Anatomy vezetőjével, Papp Reginával a welovebudapest.com főszekersztőjével, vagy Bonyhádi Gáborral az újszellemű Codecool programozó iskola marketing vezetőjével. A cégvezetőkön túl, több sikeres magyar fiatal is előadást tart a külföldről hazalátogató magyar diákoknak. A debreceni Rácz Gréti az akvapónia területén végzett kutatásairól számol be, amellyel elnyerte a Magyar Innovációs Szövetség 2014/15. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny második díját. Nemzetközi kutatási sikereiről beszél majd a hallgatók előtt az a 11. osztályos Király Szilvi, aki őssejtekből épített érfalakat és ezzel kijutott az Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) világversenyére is.

Június 7-én kedden, a zárónapon neves szakemberek előadásait hallgathatják meg a résztvevők. Karafiáth Balázs Ph.D. coach, kulturális alkimista az egyéni útkeresés dilemmáit taglalja majd a résztvevőknek, Sárvári György Ph.D., a Bardo Consulting ügyvezető igazgatója pedig az új, „Tudatváltás” címmel megjelent könyve kapcsán fog beszélni a szükségszerű szemléletváltásról, arról, hogy „Aki beleragad egy szerepbe, amellett elmegy az élet.” Benkő Vilmos, a Magyar Tehetségsegítő Tanács elnöke a hallgatóságban rejlő vezetői ént fogja előcsalogatni, azt a tudást közvetíti, ami nélkülözhetetlen akár a szakmai, akár a magánéleti, akár a pénzügyi érvényesüléshez.

A Talent Zone programsorozatot az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új Nemzedék Központ szervezi.