Angliának nem sikerült győzelemmel rajtolnia a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságon, miután az első fordulóban 1-1-es döntetlent játszott Oroszországgal.
A szombati nap rangadója címet egyértelműen az angol-orosz csata vitte el, sajnos a huligánok szó szerint csatáztak egymással a meccs előtt Marseille-ben, egy angol szurkolót újra is kellett éleszteni. Még a meccs előtt sem nyugodtak meg a kedélyek, közvetlenül a stadion környékén is ment a balhé, nagy szükség volt a rendőrségre.

Az első félidőben az angol válogatott (a 11 játékos átlagéletkora 25 év és 293 nap volt, ennél fiatalabb kezdőcsapattal csak a svédek ellen álltak ki a 2002-es világbajnokságon, akkor ez a mutató 25 év és 206 nap volt) egyértelműen ráerőltette az akaratát Oroszországra, Alekszandr Kokorinék jobbára csak védekeztek, elvétve indultak meg az ellenfél kapujának irányába. Anglia többször is helyzetbe került, de nem tudott gólt lőni, Harry Kane és Jamie Vardy közül csak előbbi kezdett, Wayne Rooney pedig a középpályán kapott szerepet – akárcsak klubjában, a Manchester Unitedben, hiszen megkopott már a gyorsasága. Kane egyszer a kapuba lőtt - a baj csak az volt, hogy előtte lesen volt, így a bíró természetesen nem adta meg a gólt.

Jól jelzi a két csapat közötti különbséget, hogy az angolok tízszer lőttek kapura (a 2004-es Eb óta nem próbálkoztak ennyi kísérlettel egy tornán 45 perc alatt, Horvátország ellen akkor 11 kísérletet jegyeztek fel a statisztikusok), míg az oroszok csak egyszer, és az angolok hat szögletet rúghattak, amivel máris felállítottak egy „minirekordot” ezen az Európa-bajnokságon.

A második félidő elején nehéz volt elképzelni, hogy az oroszok ezen a meccsen gólt lőnek majd, de szépen lassan jöttek a helyzetek az ő oldalukról is, igazán nagy ziccerig viszont nekik sem sikerült eljutniuk. A 71. percben Rooney lövése után Akinfejev mentett nagyot, a labda a kapufáról pattant Lallana elé, akinek az ismétlése szintén a kapufáról pattant kifelé, de az sem számított volna, ha a kapuba talál, mert lesen volt.
Két perccel később a tizenhatos közelében kapott szabadrúgást Anglia, Kane átlépte a labdát, amit Dier lőtt óriási erővel a léc alá, Akinfejevnek esélye sem volt a hárításra.
A 92. percben viszont jött a hidegzuhany az angoloknak, egy felívelt labda után az apró termetű Rose-t könnyedén lefejelte Vaszilij Berezuckij, a labda pedig a kapuba esett. Glusakov még biztos, ami biztos alapon beletette a lábát a labdába, az UEFA őt is írta gólszerzőnek, de valószínűbb, hogy az Berezuckij volt.
Labdarúgás
Európa-bajnokság
B-csoport
1. forduló
Anglia–Oroszország 1–1 (0–0)
Anglia: Hart – Walker, Cahill, Smalling, Rose – Alli, Dier – Rooney (Wilshere, 78.) – Lallana, Sterling (J. Milner, 87.) – H. Kane.
Oroszország: Akinfejev – Szmolnyikov, Ignasevics, V. Berezuckij, Scsennyikov – Neustädter (Glusakov, 80.), Golovin (Sirokov, 77.) – Kokorin, Satov, Szmolov (Mamajev, 85.) – Dzjuba.      
Gól: Dier (73.), ill. V. Berezuckij (92.)