Könnygázzal. Igaz, számíthattak rá a résztvevők, mivel a kormányzat betiltotta az eseményt.
A tömegoszlatás (Forrás: UK.reuters.com)

A helyi kormányzat ugyan megtiltotta, ennek ellenére Isztambul belvárosában több tucat LMBT-aktivista gyűlt össze vasárnap, hogy egy békés felvonulással zárják le a Meleg Büszkeség hetét. Törökországban bár sok muzulmán országtól eltérően nem bűncselekmény a homoszexualitás, de a másság iránti előítéletek széles körben elterjedtek. 

A török városban ettől függetlenül már 2003 óta zajlottak rendszeresen melegfelvonulások, amelyek a tavalyi évig mindenféle incidens nélkül zajlottak le. 2015-ben ugyanis a felvonulás időpontja - ahogy idén is - egybeesett a muszlim böjti hónap, a ramadán idejével. Ennek ellenére ezrek vonultak akkor utcára, amelyet a hatóság emberei erőszakkal feloszlattak.

Az ideit azonban az isztambuli kormányzói iroda egy héttel a felvonulás megkezdése előtt tiltotta be, a közrend érdekére hivatkozva. A közelmúlt kurd- és Iszlám Állam terrortámadások miatt ugyanis számos biztonsági intézkedést léptettek életbe a városban. Az idei eseményt ráadásul ultra-nacionalista csoportok is megfenyegették, mivel erkölcstelennek tartották annak megtartását, ezért még fizikai erőszakot is ígértek.

Egy hete, a Pride hetének kezdetén a transzgender közösség vonult volna fel ugyanúgy Isztambulban, ám a rendőrség már azt a megmozdulást is könnygázzal oszlatta fel, szóval a mostani résztvevők nagyon is tisztában voltak vele, hogy mire vállalkoznak.

A török hatóságok a mostani felvonulást is erőteljes rendőrségi fellépéssel igyekeztek megakadályozni, ezért a központi fekvésű Istiklal Caddesi bevásárló utcában vasárnap délután vízágyúkkal és több száz rendőrrel álltak készenlétben.

A török rendőrség végül összesen 19 embert vett őrizetbe, könnygázzal és gumilövedékekkel a több tucat aktivistát. A letartóztatottak között volt Volker Beck német zöldpárti képviselő, veterán melegjogi aktivista, és két további német állampolgár is. Beck éppen az egyik török aktivista őrizetbe vételét akarta megakadályozni, aki egy nyilatkozatot kívánt felolvasni, ám ekkor a hatóságok erőszakkal elvezették őket.

A török rendőrség rövid időn belül szabadon engedte a német képviselőt, aki felháborodásának adott hangot, és hangsúlyozta, hogy ilyesmi egy demokratikus jogállamban - mint amilyen Németország is - nem fordulhatna elő. A másik két őrizetbe vett német állampolgárt is szabadon engedték.

A helyszínen tartózkodott egyébként Terry Reintke, a zöldek európai parlamenti képviselője is, aki szerint az intézkedő rendőrök nagyon agresszívak voltak.