Milyen következménye lehet annak, ha valaki kórházi helyhiány miatt a pszichiátriai osztályra kerül? Az alábbi történet főszereplője a saját bőrén tapasztalta meg, hová fajulhatnak a dolgok pszichiátriai kezelés címen.
A Bács-Kiskun megyei férfi életét alaposan megkeserítette a bal lábában kialakult ideggyulladás. Mivel beteg lábán nem tudott rendesen megállni, saját házának udvarán esett össze, szomszédja hívta ki a mentőt. A kórházban azonban nem volt üres hely sem a sürgősségen, sem a neurológián, így a férfit – kényszermegoldás gyanánt – a pszichiátriai osztályra fektették be. Itt kezdődött a kálvária.

„A zárt osztály rosszabb a lidércnyomásnál – írta a férfi. – Éjjel lekötöztek az ágyhoz, bepelenkáztak, nappal a társaimmal együtt egész nap kikötöztek egy műanyag székre meg a radiátorhoz, és ott kellett lenni egész nap. … Minden este meztelenül tolókocsiban vittek fürödni. Sajnos két ízben előfordult, hogy az ápoló megcsúszott a betonon és kiborított. Két helyen eltörött a bal vállam, ami azóta sem működik rendesen.”

„Élettársam naponta jött – folytatta a férfi –, de sokszor sírva távozott, mert a tudatmódosító gyógyszerek hatására őt sem ismertem fel.” Amikor a család már naponta telefonált a kórházba, hogy nyomást gyakoroljon a férfi kiengedése érdekében, a kórház gondnoksági eljárást kezdeményezett a férfival szemben.

A jogi procedúra során persze bebizonyosodott, hogy a férfinak semmi szüksége gondnokra, hiszen önellátó, így az eljárást rövid úton ejtették.

A férfi azonban – érthető módon – nehezen tudott napirendre térni az őt ért sérelmek és megaláztatások felett, így panaszával egy olyan emberjogi szervezethez fordult, amely kifejezetten a pszichiátriákon történő sérelmek feltárására szakosodott.

A szervezet szerint a férfi esete nem egyedi, abban a tekintetben legalábbis, hogy a kikötözés, a tudattompító gyógyszerezés és más megalázó eljárások sajnos napjaink pszichiátriai kezeléseinek szerves részét képezik.