Visszaszerezte a csepeli önkormányzat a Kis-Duna parton álló egykori napközis tábor területét, amely tíz évvel ezelőtt került egy magáncéghez - jelentette be Németh Szilárd szerdán.
A Fidesz alelnöke - a kerület korábbi polgármestere - a sajtótájékoztatóján a csepeli szocialisták tevékenységének egyik szimbólumaként hivatkozott arra, hogy a tábor területét (valamint az egykori Görgey Artúr iskola épületét) 2006-ban "átjátszották egy offshore cégnek", amely luxuslakóparkokat akart építeni. Ez az egész "egy nagy hazugsághegy" volt, a területet egy kapavágás nélkül átadták az enyészetnek - mondta.

Megjegyezte: ebben ugyanazok vettek részt, akik most az oktatásért sztrájkolnak, de korábban négy iskolát zártak be, óvodákat vontak össze.

A kormánypárti politikus méltatta a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület ellenállását, és kiemelte, hogy a területen az önkormányzat az ott élők hasznát szolgáló fejlesztéseket fog végrehajtani, amelyekből a gyerekek is részesülnek.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), a XXI. kerület polgármestere úgy értékelt: a terület visszavásárlásával az egyik legjelentősebb döntés érett be. Kifejtette, hogy a korábbi szerződés szerint az önkormányzat nettó 344 millió forintért értékesítette a területet az iskolával együtt, a 180 lakásos lakópark megépítését pedig a szakemberek és a civilek összefogásával sikerült megakadályozni. Az érintett cég - amely időközben csődbe ment - több milliárd forintos kártérítést követelt mind az egyesülettől, mind az önkormányzattól, az utóbbi per még folyamatban van.

Csepel polgármestere azt is hangsúlyozta: az önkormányzat gazdaságilag megerősödött, volt lehetősége 95,1 millió forintért visszavenni a mintegy 14 ezer négyzetméteres területet, és az egykori iskolát is szeretné visszaszerezni.

Forrás: MTI