Elértük, hogy arra, amit mi, magyarok mondunk, már odafigyelnek Európában, és vannak, akik szerencsésen meglátják elképzeléseinkben az iránymutató dolgokat – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Szájer József. A Fidesz egyik alapítója, a párt európai parlamenti képviselője, akinek a nevéhez kötődik a magyar alaptörvény öt évvel ezelőtti megalkotása, kifejtette, hogy a magyar jogrendszer új alapjain miként született újjá nemzeti közösségünk az elmúlt öt esztendőben, és kitért az ősfideszesek terveire is.
– Országépítő hangulat uralkodik ebben az országban – így fogalmazott tizennyolc esztendővel ezelőtt, 1998 júliusában a parlamentben, a kormányprogram bemutató vitájában. Ma hogyan írná le hazánk állapotát?

– Az nyilván egy választás utáni, az akkori posztkommunista hatalom lelépése utáni eufória volt, amelyben mi magunk és a miniszterelnök még harminc és egynéhány évesen vágtunk neki annak az óriási munkának és feladatnak, amelynek a méreteit nem naivitásból, inkább tapasztalathiányból, de kevésbé ismertük. Azóta eltelt majdnem húsz év, és az összegyűjtött tapasztalatok nyilván átalakítják ezeket a képzeteket. Nos, ma inkább azt mondanám, hogy Magyarország a világban tapasztalható bizonytalanságok és az egyre gyarapodó válságjelenségek ellenére a nyugalom, a béke és valóban az építkezés szigete. Ahol mindenkinek van lehetősége arra, hogy egy kicsit előrébb lépjen.

– Hogyan tudtuk ezt elérni? Ma már nyugatról költöznek ide emberek.

– Ennek sokféle oka van. Nyilván Nyugat-Európa átlagának utolérése még odébb van, ott azért a válság nem tombolt olyan mértékben. Mi pedig épp most lábalunk ki az évtizedes, a szocialisták által létrehozott magyar válságból. Volt ennek egy szimbolikus pillanata is a közelmúltban, amikor a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos szerződésnek és az uniós hitelnek az utolsó részletét is visszafizettük. Ez az adósrabszolgaságunk végét is jelentette. De azért még rengeteg feladat van az életminőség tekintetében. A biztonság szempontjából ma Magyarország nyilván jobb állapotban van, ennek pedig sokféle oka van. Például a kormány nagyon erős legitimitása, ami ritka Európában. Az, hogy egy politikai erő – legyen az bármilyen színezetű – világosan ki tud jelölni egy irányt, és mögötte világosan kimutatható társadalmi támogatás van, az olyan mértékű versenyelőny, amelyet a magyar polgárok itthon nem is érzékelnek érdemének megfelelően.

– Hol érezte biztonságosabban magát mostanában: a brüsszeli Zaventem repülőtéren vagy Ferihegyen?

– A válasz egyértelmű: itthon. Belgium és Franciaország a korábbi évtizedekben úgy döntött, hogy demográfiai vagy a gyarmatokkal kapcsolatos problémáit, felgyülemlett konfliktusait úgy oldja meg, hogy a munkaerőpiacán bevándorlókkal dolgoztat nagy tömegben, és kifejezetten ösztönzi a bevándorlást. Ez viszont behozott egy addig homogén kultúrába számos olyan új konfliktusforrást, amely a bevándorlókkal együtt jön. Ezek az országok olyan területekről hoztak munkásokat, amelyek vallási, kulturális és egyéb szokásaikban egészen mások, mint az európaiak. Kezdetben ennek a következményeivel nyilván nem számoltak, azokat csak most látják. Vagyis azt, hogy mindazokat a konfliktusokat, amelyekre egy ideig úgy lehetett gondolni, hogy azok a Közel-Kelet sajátosságai, vagy két iszlám vallási irány közötti súrlódások, most a saját országaikon belül kell érzékelniük – velünk, ott dolgozókkal együtt. Miközben nem sikerült a projektjük, amely arról szólt, hogy azokat, akik nem mennek vissza, integrálják a saját társadalmukba. Ebből következően nyilvánvalóan Magyarország ma lényegesen kevésbé kockázatos ország. Itt nagyobb biztonságban vagyunk.

– Bár úgy tűnik, irigyeink is vannak emiatt…

– Egy dolog alapvető: minket nem kényszeríthetnek a nyugat-euró­paiak a világosan kudarcot vallott politikájuk követésére a saját akaratunk ellenére. A mi dolgunk – a magyar választott képviselőké, legyenek azok európai parlamenti vagy országgyűlési képviselők – a magyar polgárok érdekeinek a védelme. Mi pedig a népességfogyás és a munkaerőhiány kérdését nem ilyen formában akarjuk megoldani, főleg nem egy olyan helyzetben, amikor Magyarországon még – ugyan az Európai Unióban az egyik legjobb mutatókkal, de – munkanélküliség van. Miközben Nyugat-Euró­pa azt állítja, hogy a bevándorlás jó dolog, és ezért szerinte ahhoz kell rendelni a politikai eszközöket, mi meg azt mondjuk, hogy más eszközökkel oldjuk meg a problémát, családtámogatással, gazdasági ösztönzéssel, lakásépítési és otthonteremtési programmal, továbbá a határon túli magyarok támogatásával.

– Ez csak véletlenül cseng össze a Lisszabonban az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett Schengen 2.0-val, vagy egységes a Fidesz kommunikációja e területen?

– Nem. Ez ugyanaz a probléma, hiszen itt arról van szó, hogy Nyugat-Európában bevett formula, hogy amikor a népességfogyásról vagy a munkaerőhiány pótlásáról gondolkodnak, akkor annak a politikailag korrekt eljárásnak nem lehet az az eszköze, hogy ösztönözzék a német vagy a francia gyermekek születését. Ilyet ki sem lehet mondani ezekben az országokban, mert ez rasszizmusnak, diszkriminációnak minősül. Inkább a bevándorlókhoz nyúlnak, velük biztosítják az utánpótlást. Viszont csorbát szenved ez a logika, sőt morálisan elfogadhatatlan, hogy olyan afrikai, ázsiai vagy arab társadalmakat, amelyekben amúgy sincs elég orvos és mérnök, úgy próbálnak meg tovább gyengíteni, hogy a legtehetségesebb szakembereiket elszívják. A saját hiányaikat az említett társadalmak bajának tetézésével akarják megoldani.

– Sajátos nézőpont…

– Ugyanakkor összekeverik a menekülteket és a bevándorlókat, de a lényeg abban áll, hogy itt van egy óriási, milliósra tehető embertömeg, amely arra vár, hogy a jobb élet reményében bejöhessen Európába. Ráadásul nem oda akarnak menni, ahova az unió hatóságai nekik megmondják, hanem maguk akarják megválasztani a célországot. Hiába mondja Ferenc pápa, hogy minden parókia fogadjon be egy bevándorló családot. Magyarországon ezt lehetetlen teljesíteni, bár lelkiismeretesen megpróbálta az egyház, de ezek az emberek azon túl, hogy megálltak a szükségleteiket elvégezni, továbbmentek azokba az országokba, ahova el akartak jutni. Egy perccel sem kívántak többet időzni nálunk az átkeléshez szükségesnél.

– Akkor végül is miről szól a Schengen 2.0?

– Arról, hogy a határainkat kell megvédeni, és egyáltalán nem arról, hogy egy már elrontott helyzetben miként osztjuk szét a bevándorlókat. Azokat egyébként, akik nem is engedik ezt megtenni. A magyar kormánynak az az álláspontja, hogy Euró­pa határait kell megvédeni, ide csak azt szabad beengedni, aki egyébként erre jogosult – tehát tényleg üldözésnek, életveszélynek van kitéve.

– Lehet sikere a magyar kezdeményezésnek a jelenlegi európai konjunktúrában?

– Mi hangsúlyáthelyezést javaslunk a Schengen 2.0-val. Nem a dublini egyezményt és nem a menekültügyi egyezményeket kell átalakítani, mert azokkal nem az a baj, hogy rosszak, hanem az, hogy senki nem tartja be őket. Mondja erre persze Angela Merkel, hogy nem lehet betartani. De be lehet. Magyarország a példája annak, hogy be lehet tartani a dublini egyezményt is, ha megvan hozzá a kellő akarat. Ha nem engedélyezzük az illegális átvonulást az országon, ha nem engedjük az illegális határátlépést. Mi azt mondjuk, hogy a schengeni egyezményt kell szigorítani, a határok megvédésében kell plusz jogi és gyakorlati eszközöket garantálni. Nyugat-Európából folyamatosan azzal jönnek, amikor a mi kisebbségi álláspontunkat támadják, hogy nem vagyunk elég szolidárisak azzal, hogy Németország viseli az összes terhet, és szeretnék szétosztani a náluk befogadott menekülteket. Pedig ha én meghívok valakit egy házibuliba, akkor utána nem a szomszédaimat kérem meg arra, hogy elszállásolják a vendégeket. Az senkinek nem jut eszébe, hogy velünk meg nem volt senki szolidáris, mi magunk álltuk az unió külső határainak megvédésére felépített védműveket sok száz kilométeren, sok millió forintért. Ezért mondjuk azt, hogy igenis legyen része az európai közös politikának egy erősebb határvédelem, egy szigorúbb beléptetési rendszer a schengeni területre, amely képes jobban megvédeni az állampolgárok biztonságát.

– Nézzük a magyar geostratégiát abban a konstellációban, amikor Oroszország szívesen barátkozik velünk, s a bennünket gyakran bíráló Egyesült Államokban elnökválasztás közeledik! Hol a helyünk a világban? Kivel érdemes jóban lennünk?

– Biztos, hogy nincs olyan, hogy az egyik ország vagy a másik ország, vagy annak ilyen vagy olyan vezetése. Ha ezen múlna a mi sorsunk, akkor régen azt mondhattuk volna politikai vezetőkként, hogy becsukjuk a boltot, mert nem boldogulunk. Egy kis országnak, mint Magyarország – amelynek azért van esélye arra, hogy a saját érdekeit érvényesítse, amennyiben ezt a megfelelő eszközökkel és határozottsággal teszi –, az az elemi dolga, hogy egy ilyen zavaros helyzetben, mint amilyenben a világ jelen pillanatban van, mindenkivel számol, és kialakít egy olyan rendszert, amelynek keretében a magyar érdekeket képes képviselni. Ha néha kell, furfanggal, ha néha kell, hirtelen és gyors lépésekkel, hogy ne tudják megakadályozni, vagy ha kell, akkor kemény tárgyalásokkal és diplomáciai eszközökkel. Nekünk a stabilitás az érdekünk. A magyar polgárok biztonságának garantálása ma elsősorban a külpolitika eszközeivel folyik, és ebben azokkal kell szövetkezni, akik ebben az ügyben érdemben tudnak segíteni vagy kapcsolódni hozzánk. A magyar nemzeti érdekek szempontjai szerinti diplomáciánk érvényesítéséhez pedig egy variábilis politika kell, s ehhez az uniós elköteleződésünk fenntartásával igenis jóban kell lenni a törökökkel, igenis szóba kell állni az oroszokkal, hogyha ők olcsóbban tudnak nekünk energiát biztosítani, és igenis oda kell figyelni az Egyesült Államok biztonsági szempontjaira, és részt kell vennünk az Iszlám Állam elleni katonai lépésekben.

– De Lengyelország kezét is fogjuk, ő térségi szövetségesünk a visegrádi négyek rendszerében.

– Lengyelországgal kapcsolatban az Európai Unió jelenleg ugyanazokat a hibákat követi el, amelyeket korábban hazánkkal szemben. Ezért nekünk az a dolgunk, hogy elmondjuk: az EU alapszerződése védi a tagországok alkotmányos önazonosságát. Ezért sem Magyarországon, sem Lengyelországban nem veszi ki jól magát, és nem javítja az unió megbecsültségét az, ha mondvacsinált okokból helyi lengyel vagy magyar ügyekben valamifajta önjelölt fellebbezési hatóságként viselkedik. Az Európai Parlament persze elmondhatja a véleményét, mint ahogyan mindenről elmondja, a zikavírustól kezdve a klímaváltozásig, de ezeknek a nem jogalkotási jellegű nyilatkozatoknak semmiféle jogi hatásuk nincs. Még talán morális erejük lehetne ezeknek a deklarációknak, figyelmeztetéseknek, ha az EP nem játszotta volna el az összes hitelét éppen hazánk kapcsán. Azzal, hogy más mércét alkalmazott Hollandiára a médiaszabályozás engedélyezése terén, mint Magyarországra, és más megítélést alkalmazott Ausztriára meg Németországra a bírák kinevezési rendszerének megítélésekor, mint ránk. Ezért elfogadhatnak akár harminc határozatot is az EP-ben, ezeknek morális erejük már nem lesz. Ezek ideológiai, taktikai eszközök, az európai baloldal utóvédharcának manifesztációi. Vannak sokan, akik ilyen eszközökkel akarják megbosszulni Lengyelországon meg Magyarországon azt az álláspontot, amelyet a menekültügyben közösen is képviselnek.

– Jól látszik innen, a szélekről, hogy éppen az európai baloldal végkimerülés előtti rúgkapálásának vagyunk a tanúi, és tényleg összeomlás előtt áll a hatvannyolcas nemzedék?

– Hát az, hogy ez már a vég, túl optimista variáció. Az viszont biztos, hogy a gondolataikat az élet – nagyon udvariasan és finoman fogalmazva – nem igazolta, és azokból a megoldásokból, amelyeket ők rendre még mindig javasolnak, Európa egyre nagyobb része már nem kér többé. Hogy ez-e a vége, azt nem tudjuk, de a rúgkapálás igaz, és ez annál nagyobb, annál zajosabb, minél nagyobb bajban vannak. Tehát, ha valaki ebből következtet arra, hogy ténylegesen bajban vannak és a vég közeleg, talán nem hibázza el.

– Jöjjünk most még közelebb hazánkhoz, amelynek új alkotmányát ön a munkatársaival éppen öt esztendővel ezelőtt dolgozta ki elhíresült táblagépén. Megvan még a gép?

– Igen, bár már nem használom, mert műszakilag kiment a divatból, túl nehéz és lassú, de megvan, és rá is tettük az alkotmányos anyagokat, aztán majd a megfelelő pillanatban ezeknek az archiválása is megtörténik.

– Csak azért kérdeztem, hogyha még megvan, vagy más van helyette, akkor éppen mi készül azon?

– Mostani munkánk az EU átalakulásához kapcsolódik, amelyekre nekünk, magyaroknak megfelelő válaszokat kell adnunk. Mi történik akkor, ha Nagy-Britannia úgy dönt, hogy kilép az unióból? Mi történik akkor, ha nem sikerül megállítani a népvándorlás újabb szakaszát? Mi van akkor, hogyha a világgazdaság újabb bankválság elé néz? Milyen eszközökkel kell fellépni a terrorizmus vagy az éghajlatváltozás ellen? Sok olyan veszély van, amelyet végig kell gondolni. De egy dolgot mi, magyarok elértünk az elmúlt öt esztendőben. Ez pedig az, hogy arra, amit mi mondunk, odafigyelnek, és ha nem is követik mindig, vannak, akik szerencsésen meglátják benne az iránymutató dolgokat. Mi is Európa része vagyunk, a mi jogaink sem kevesebbek, mint a másokéi. Alábbvalók sem vagyunk másoknál. Elvárjuk a tiszteletet a magyaroknak, elvárjuk, hogy a mi véleményünket is számítsák be a döntéseikbe.

– Milyen sikerrel?

– Lehet, hogy a magyar szempontok nehezen elfogadhatók és emészthetők egy nyugat-európai, prosperitásban, békében és gazdagságban felnövekedett politikusi és vezetői nemzedék számára, miközben azon új kihívások előtt, amelyek ma jelentkeznek a világban, úgy látjuk, ők rendre csődöt mondanak. Eközben hazánk ki tudott vergődni a válságból – jó példa erre a magyar–görög párhuzam. Illetve annak hiánya. Ugyanannyi idő alatt mi kijöttünk a bajból, Görögországnak pedig esélye sincs arra, hogy belátható időn belül bármilyen módon a saját ura legyen.

– Az elmúlt öt évben talán már volt alkalma megtapasztalni, mennyire változtatta meg a magyarok életmódját és életformáját az új alaptörvény. Mik a tapasztalatok és visszajelzések a munkájáról?

– Egy alaptörvény nyilván fontos és alapvetően szimbolikus jelentőségű egy ország életében. Magyarország elmulasztotta több mint húsz éven át az esélyt, hogy új lapot nyisson. Ezt sajnos csak 2011-ben tudtuk megtenni. Ha előbb tesszük, akkor adott esetben a szellemi megújulásunk alapjai, a kollektív önbecsülésünk, no meg a nemzeti érdekeink határozott és világos képviselete is korábban megteremhetett volna. Annak, ami 2010. után történt, csak a csúcsa volt az alaptörvény. Sarkalatos törvények, határozott intézkedések sora kellett, amelyekkel működőképessé tettük, átszerveztük az országot. Alkotmányunkra alapozva ma is tovább lehet építkezni, s ilyen módon Magyarországon az emberek már érezhetik, hogy van gazdasági növekedés, csökken a munkanélküliség, több jut a családok támogatására, és több gyerek születik. Tehát olyan típusú gazdasági gyarapodásnak vagyunk a részesei, amely önmagában semelyik jogszabályból nem következik, de ennek a rendszernek a felépítéséből annál inkább. Ennek az előnyeit és egyfajta magyar közösség újjászületését igenis lehet érzékelni, a reformok működnek, mindenki fejlődhet.

– Ősfideszesként hogyan tekint az új generációra, az ifjú titánok munkájára a pártban?

– Örülök neki, hogy sok tehetséges fiatal jön, mert egy olyan nemzedéki jellegűnek indult pártnál, mint a Fidesz, elvben komoly veszély lenne, hogy a mi nemzedékünk – amely nyugat-európai viszonylatban politikusként még mindig fiatalnak számít – rátelepszik egy ország politikájára vagy az alakulat életére. De ez nem így van, a mostani kormány minisztereinek átlagéletkora alacsonyabb, mint az első Orbán-kormányé volt.

– Ez ennyire fontos?

– A velünk egyidős politikusok Nyugaton kezdőknek számítanak. Azok pedig, akikkel politikailag egy rangban vagyunk, a vezetők, akikkel nap mint nap dolgozunk, gyakran tíz-húsz évvel idősebbek nálunk, de nekik sincs több tapasztalatuk, mint nekünk, nem régebben dolgoznak politikusként nálunk. Én huszonhat éve vagyok a pályán, és Orbán Viktor is jelen pillanatban Európa egyik legrégebben működő miniszterelnöke. Ám ha nemcsak a miniszterelnöki éveket számoljuk össze, hanem az európai politikai aktivitásban szintén nem szerénynek mondható közbülső éveket is, akkor Európa talán legtapasztaltabb politikusa áll az ország és a Fidesz élén. Arról van szó tehát, hogy mi már láttunk karón varjút. Sőt. Mi már mindent láttunk. Ha pedig valaki olyan, vadonatújnak nevezett és átcímkézett megoldásokkal jön elő, amelyeket már öt, tíz vagy tizenöt éve kipróbáltak és akkor sem működtek, akkor mi ezt őszintén meg tudjuk mondani, van tapasztalatunk. Van, amit átadnunk a most belépő nemzedékeknek, amelyek ígéretesen szép számban megtalálhatók a Fideszben. Tehát nincsenek utánpótlásgondjaink, miközben még mi sem tervezzük, hogy lelépjünk a terepről. Van még dolgunk. Sőt, ahogy elnézem Európát, egyre több.