Ismét tarolt a Bánk bánból ismert Hazám hazám című dallal a vietnami Ninh Duc Hoang Long. A fiatal versenyzők kategóriájában első helyezést ért el a kilencedik Nemzetközi Si­mándy József Énekversenyen Szegeden. 
Az elképesztően tehetséges, operaének szakon tanuló fiúnak ez volt élete első megmérettetése, de már korábban sztár lett az interneten. 2014-ben még tanulóként, az osztályteremben adta elő a Bánk bánból ismert áriát, amit a youtube-on közel ötszáz­ezren láttak.


– Nagyon izgultam a verseny előtt, a többi énekes is remekül szerepelt – mesélte a Borsnak a fiú, aki negyvenöt versenyzőt utasított maga mögé. – Amint felmentem a színpadra, már csak a dalra koncentráltam, és az izgalom is szertefoszlott.

És hogy miért a Bánk bán dalt választotta a versenyre?

– Ez a dal a hazaszeretetről szól, és én most nagyon távol vagyok a hazámtól, a családom a világ másik végén él. Honvágyam van – vallotta be a fiú.

– Jó választás volt ez az ária. Azt a sok érzést, ami bennem van, ezzel a dallal ki tudtam mutatni.

Amióta megkezdte operaének-tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, azóta egyszer tudta meglátogatni tizenkét­ezer kilométerre lévő családját, tavaly nyáron. A repülőút tizenkilenc óra.

Az ifjú tehetség viszont nincs egyedül, mellette vannak magyar barátai, akik bonyolult neve miatt csak Jancsi Longnak hívják. Jelenleg másodéves hallgató az egyetemen, de szeretne Magyarországon maradni a mesterfokozat megszerzéséhez. Legnagyobb álma, hogy elismert énekes le­gyen, és hogy egyszer a Magyar Állami Operaház színpadán énekelhesse kedvenc áriáit.