A török Renaissance Construction építőipari vállalat nyerte meg a Moszkva seremetyevói repülőtere új termináljának és egy alagútjának megépítésére kiírt pályázatot - jelentette ki pénteken Mihail Vaszilenko, a légikikötő vezérigazgatója.
A török cég kiválasztása váratlan fordulat, mert Moszkva szankciókat vezetett be Ankara ellen, miután a törökök légtérsértésre hivatkozva lelőttek egy orosz harci gépet a szíriai határ közelében. A török építőipari, turisztikai és szállodaipari cégeket január 1-től kitiltották az orosz piacról. 

Vaszilenko nem nyilatkozott a tendert elnyerő pályázat részleteiről de a seremetyevói reptér januárban azt közölte, hogy az utasforgalmi terminál és az alagút 2018-ig történő megépítése 630 millió dollárba kerül majd. Külön megpályáztattak egy teherterminált is, 70 millió dollár értékben.

Oleg Akszjutyin, a Gazprom vezetőségének tagja egy pénteki  tanácskozáson Novoszibirszkben arról beszélt, hogy a felfüggesztett Török Áramlat - a tervek szerint Oroszországon Törökországon át Európába tartó - gázvezeték megépítésének ütemtervét az orosz-török kapcsolatok normalizálása és egy államközi egyezmény aláírása után fogják véglegesíteni.

Januárban Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter sem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Török Áramlattal kapcsolatos tárgyalásokat 2016 folyamán felújítsák.

Forrás: MTI