Autóba rejtett pokolgép robbant Ankara belvárosában, helyszíni beszámolók szerint huszonheten meghaltak, hetvenöten pedig megsérültek.
A robbanás a török főváros Kizilay nevű negyedében történt, a környéken több buszmegálló is található. Néhány jármű is kigyulladt a robbantás után, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók és a mentők is.
A kormányzó úgy tájékoztatott: egy autóba rejtett pokolgépet egy öngyilkos merénylő robbantotta fel, a Dogan hírügynökség szerint azonban a robbanószerekkel megrakott autó akkor repült a levegőbe, amikor a jármű hátulról belehajtott egy buszba. Egyes források szerint a robbanás után fegyverropogás is hallatszott a környéken.
A The Hürryet című lap internetes oldala szerint az utolsó robbanás 18:41-kor volt, ami után nem sokkal kiürítették a környéket.
Ahmet Davutoglu török miniszterelnök az eseményt követően rendkívül ülésre hívta össze a biztonsági tanácsot.
Az első nyomok azt sugallják, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vagy egy hozzá kapcsolódó csoport követte el a vasárnapi terrortámadást - mondta egy biztonsági tiszt.
Tavaly október óta ez a harmadik jelentős merénylet, amelyet Ankarában követnek el. Múlt hónapban színtén a kurd milícia robbantott a török fővárosban, a támadásnak huszonnyolc halálos áldozata volt. Ezt megelőzően, tavaly októberben kettős öngyilkos-merényletet követtek el Ankarában, amely több mint száz ember életét oltotta ki.
Forrás: Reuters, MTI
0 Megjegyzések