Egy radikális mohamedán papot hat év börtönre ítéltek Ausztriában terrorizmus miatt.
A 42 éves, csecsen származású imám az Iszlám Államnak toborozott több embert, és bűnei közt többek közt az is szerepelt, hogy Szíriába küldött egy fiatal muszlim apát, akinek fiatal feleségét a háremébe kényszerítette, gyermekeit pedig örökbe fogadta miután az meghalt egy öngyilkos merényletben az Iszlám Állam katonájaként.
Az ügye során kiderült, hogy három Iszlám Államba küldött ember (köztük a fiatal apa is) élete csak napokig tartott a szíriai frontvonalon.
A hárembe vitt nőt is bíróság elé citálták, mert ő is Szíriába készült a három gyerekkel. A hatóságok azért állították meg a határon, mert a családja értesítette őket, hogy az Iszlám Államba készülnek.
Forrás: thelocal.at
0 Megjegyzések