Az éjszakai órákra korlátozták szerdától a kijárási tilalmat a főleg kurdok lakta, délkelet-törökországi Cizrében - jelentette a Dogan török hírügynökség.
A döntés mintegy három héttel azután született, hogy a török kormány befejezte védelmi akcióját a településen a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen. A művelet során a biztonsági erők felszámolták a PKK barikádjait és robbanószerkezeteit.

Sirnak tartomány kormányzóságának nyilatkozata értelmében a tavaly december 14-én bevezetett huszonnégy órás tilalmat az este 19 óra 30 perc és a hajnali 5 óra közötti időszakra mérséklik.

Időközben a helyiek elkezdtek visszaköltözni korábbi, most romokban álló otthonaikba. A városban rendőrök és katonák ellenőrzik a lakosok személyazonosságát, táskáit és az autók csomagtartóit.

A kormány szerint a műveletek elkerülhetetlenek voltak. Ankara úgy véli, hogy a világ egyetlen országa sem engedne fegyveres terroristákat járkálni az utcákon, így a kijárási tilalmat a civilek érdekében rendelték el.

Törökország délkeleti részén két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában kezdődtek újra a harcok. A török biztonsági erők decemberben nagyszabású offenzívát indítottak a kurd fegyveresek ellen. Az autonómiáért küzdő PKK 1984-ban indított kormányellenes felkelésének kezdete óta már mintegy 40 ezren vesztették életüket az összecsapásokban.

Forrás: MTI