Az LMP frakcióvezetője olyan határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely egyebek között kötelezné Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy amennyiben a következő, májusi uniós csúcson napirendre veszik az Európai Unió és Kanada között szabadkereskedelmi egyezményt (CETA), akkor jelentsen vétót.

Schiffer András pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, javaslata alapján a kormány nem támogathatná olyan szabadkereskedelmi egyezmények létrehozását, amelyek veszélyeztetik a környezet- és egészségvédelem, az élelmiszerbiztonság, az emberi jogok és a munkajogi garanciák jelenlegi szintjét, valamint antidemokratikus vitarendezési eljárásokat tartalmaznak. A határozati javaslat azt is magában foglalja, hogy a kormánynak azt az álláspontot képviselnie, hogy a nemzeti parlamentek jóváhagyása nélkül még ideiglenesen se lehessen hatályba léptetni ilyen nemzetközi szabadkereskedelmi egyezményeket. A politikus hangsúlyozta, javaslata nemcsak a CETÁ-ról szól, hanem az Egyesült Államok és az EU közötti szabadkereskedelmi egyezményről (TTIP) és a Szolgáltatási Kereskedelmi Egyezményről (TISA) is.

Schiffer András úgy vélte, hogy ami belekerül a CETÁ-ba, az szinte biztosan része lesz az Egyesült Államok és az EU közötti szabadkereskedelmi egyezménynek is. A CETA viszont számos ponton lerontja azokat a közegészségügyi, környezet- és munkavédelmi szabályokat, amelyeket az EU a saját polgárai számára biztosít - jelentette ki, hozzátéve, hogy az egyezményt átláthatatlan módon tárgyalták.

A CETA szövegtervezete, amennyiben a magyar jogrendszer részévé válik, az "élelmiszer-terrorista világcégek szabad prédájává teszi" az EU-t, azon belül Magyarországot is - fogalmazott. Arra is kitért, hogy az egyezmény alapján "búcsút lehet inteni" Magyarország gmo-mentességének.

A Brüsszelből kiszivárgott információk alapján egyes országok bizonyos piacokat, például a németek a saját egészségügyi ellátásukat kivonták a CETA hatálya alól, Magyarország viszont nem tett ilyet - folytatta. Valóban arra készül-e a kormány, hogy "az SZDSZ nyomába lépve" liberalizálja az egészségügyi ellátást és azt felkínálja külföldi nagybefektetőknek - tette fel a kérdést.

Forrás: MTI