Csupán másfél nap kellett ahhoz, hogy a 21 éves D. Árpád a pszichiátriai osztályon életét veszítse. A tragédia nem volt előjel nélküli, ugyanis a fiú állapota a zárt osztályra kerülés után drámai romlásnak indult. Az édesanya mégsem tud napirendre térni afölött, hogy máskülönben életerős fia hogyan halhatott meg egyik napról a másikra a pszichiátrián.
A 21 éves fiúnak korábban volt már epilepsziás rohama, így amikor otthonában rosszul lett, édesanyja mentőt hívott. A mentősök azonban nem találtak semmi különöset, így a fiú otthon maradt.

Két nappal későbbre a rosszullét fokozódott, legyengült és remegett, így az édesanya maga vitte be a fiút a kórházba. A kivizsgálás után a fiút a pszichiátriára fektették be, mondván: két-három napig infúziót kap, és minden rendben lesz. Az anya azért kikötötte: nem engedi, hogy a zárt osztályra vigyék, amire ígéretet is kapott.

A másnap esti látogatáskor a családtagok már nem találták a fiút az eredeti helyén. Némi érdeklődés után megtudták, hogy Árpádot a zárt osztályra vitték. A család a látványtól sokkos állapotba került: a fiú magán kívüli állapotban volt, kikötözve, bepelenkázva, szeretteit nem is ismerte meg. Az édesanya kérdésére, hogy mégis mit csináltak a fiával, azt a választ kapta: nyugodjon meg, ez természetes folyamat, másnapra már semmi baj nem lesz.

Másnap reggel 6-kor az édesanya telefonhívást kapott a kórházból, amiben közölték: a fia meghalt.

A család megtörve, tehetetlen keserűséggel nézte át a kórházból kapott iratokat. Hamar feltűnt nekik, hogy az iratokban több dolog is ellentmondásban volt azzal, amit maguk tapasztaltak: olyan EKG vizsgálati eredményt kaptak például, amely akkor készült, amikor a fiú még nem is volt a kórházban.

Segítséget keresve az anya egy olyan emberjogi szervezettel vette fel a kapcsolatot, amely kifejezetten a pszichiátriákon történő visszaélések feltárására specializálódott. A szervezet szakértője az egészségügyi dokumentáció alapos átvizsgálásakor számos nyugtalanító pontot vett észre: a folyamatosan adagolt erős pszichiátriai szer, mellékhatásai következtében, önmagában oka lehetett a fiú drámaian romló egészségi állapotának, és akár halálának is, mivel a mellékhatások közt a hirtelen halál is szerepel. Az előírások szerint – a fiú állapota miatt – orvosi konzíliumot is kellett volna tartani, ám ilyenre nem került sor. Az is furcsa, hogy bár a fiú lekötözését az ápoló személyzet említi az ápolási dokumentációban, a korlátozást hivatalosan dokumentáló, ilyenkor kötelezően kitöltendő iratoknak semmi nyoma.

A Magyarországon több mint 20 éve működő emberjogi szervezet tapasztalatai szerint még elszomorítóbb, hogy egyáltalán nem egyedi esetről van szó – rendszeresen találkoznak pszichiátriai kezelések során tönkrement vagy elvesztett életekkel. Sajnos úgy tűnik, napjaink pszichiátriai rendszerének sajátja, hogy az alkalmazott kezelések – elsősorban az erős tudatmódosító szerek, de ide tartoznak a kikötözések és a megalázó bánásmód is – számos esetben csak rontanak az egyébként segítségre szoruló páciens testi és mentális állapotán.

„Az állatokkal nem bánnak úgy, mint amit az én fiammal műveltek” – írta a megtört édesanya. A család most az emberjogi szervezet segítségével feljelentést tett, hogy végére járjon a fiával történteknek. Az elvesztett fiatal életet ez már nem hozza vissza, ám segíthet, hogy más családok ne essenek áldozatul hasonló tragédiának.