Embercsempészet gyanújával őrizetbe vett nyolc embert a szerb rendőrség hétfőn. A gyanúsítottak vélhetően illegális migránsokat juttattak át a szerb-magyar határon.
A szerb belügyminisztérium közleménye szerint a gyanúsítottak 5250 eurós (1,6 millió forint) haszonra tettek szert azáltal, hogy hét török és szíriai migránst szállásoltak el, szállítottak át az országon és csempésztek át a szerb-magyar határon.

Amióta Magyarország tavaly szeptemberben kerítést épített Szerbiával közös határán, csökkent az illegális határátlépések száma. Az embercsempészek viszont továbbra is új útvonalakat és réseket keresnek a dróthálón, ahol átvezethetik a Közel-Keletről érkezőket, emellett gépjárművekben is megpróbálják őket átcsempészni a határon.

Magyarországon péntektől vasárnapig több mint kétszáz határsértőt fogtak el.

A hivatalos adatok szerint Szerbiában jelenleg körülbelül 1300 migráns tartózkodik, Belgrád március 8-a óta csak azokat a migránsokat engedi be, akik érvényes útlevéllel és vízummal rendelkeznek, a szigorítás óta egyetlen bevándorló sem lépett be a nyugat-balkáni ország területére.

Forrás: MTI