A szombaton tartott szlovákiai parlamenti választások nem hivatalos eredményei szerint nyolc párt léphet a törvényhozásba. Az erőviszonyok azonban nem teszik lehetővé, hogy stabil kormánykoalíció jöhessen létre.
Forrás: Europress - Getty Images/Dean Mouhtaropoulos
A szombati szavazást Robert Fico kormánypártja, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) nyerte, de még így is elvesztette parlamenti mandátumainak több mint a harmadát. Ráadásul az sem biztos, hogy sikerül majd kormányt alakítania. Ficóék ellenzéke is átalakult, és még egy sokpárti koalíció esetén sem tudnának többségi kormányt alakítani. A kialakult erőviszonyok miatt megoldásként létrejöhet egy külső támogatással kormányzó nemzeti-baloldali koalíció. A helyzetet egy hivatalnoki kormánnyal is meg lehetne oldani, vagy előre hozott választásokat kell majd tartani. De mindegyik megoldás politikai instabilitáshoz vezethet.

Az új összetételű, 150 fős pozsonyi parlamentben az Irány - Szociáldemokráciának 49 mandátuma lesz. Robert Fico azt mondta, hogy jobb szereplésre számítottak, de tény, hogy a választásokat megnyerték. Ez arra kötelezi őket, hogy megpróbáljanak kormányt alakítani. Arról nem beszélt, hogy mely pártokkal alakítanának koalíciót, azt azonban elmondta, hogy öt lehetőség van. Ezek közé nem tartozik a populista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom - amelynek vezetőjével, Igor Matoviccsal a választások előtt Ficónak konfliktusai voltak -, de Fico kizárta az együttműködést a szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk - Néppárttal is.

Négy gyanús külföldit őrizetbe vettek SzlovákiábanNégy gyanús külföldit őrizetbe vettek Szlovákiában
Az ötödikként parlamentbe jutó, Marián Kotleba vezette párttal való együttműködéstől egyébként az összes parlamentbe került párt elzárkózott. A Mi Szlovákiánk – Néppárt 14 mandátumot szerzett szombaton.

Az Andrej Danko vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 15 széket kap majd az új pozsonyi törvényhozásban. A voksoláson második legjobb eredményt elért liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) 21 képviselői széke lesz. Ha Fico nem tud kormányt alakítani, az új kabinet megalakítására ennek a mozgalomnak az elnökét, Richard Sulíkot kérhetik fel.

Az OLaNO 19 képviselői széket szerzett, a Boris Kollár vállalkozó vezette, politikailag besorolhatatlan újoncnak számító Család vagyunk (Sme rodina) pedig 11 mandátumot szerzett. Az ellenzéki Most-Híd vegyes párt szintén 11 képviselői mandátumot szerzett. A Kereszténydemokrata Mozgalomból (KDH) kilépett Radoslav Procházka alapította párt, a Háló (Siet) a voksoláson 10 képviselői helyet szerzett.

Rastislav Tóth politológus a szombati szavazásról azt mondta, hogy a választások a második lehető legrosszabb módon végződtek, az első az lett volna, ha húsz párt jut be a törvényhozásba, fejenként öt-öt százalékkal.

A szombati parlamenti választás hivatalos végeredményét vasárnap este teszik közzé – írja az MTI.