Iránykereső, illetve vegyes kereskedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: összességben vegyes piacra számít.

A Mol-papírok esetében a gyengülés a valószínűbb, mert az olaj ára csökken, illetve az emelkedést segítő egyéb tényezők hatása gyengül. Az OTP alacsonyan zárt pénteken, bár a nap folyamán magasabban kereskedtek a részvénnyel, itt nem vár további csökkenést, a Magyar Telekom esetében pedig elképzelhető kisebb emelkedés - mondta.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette, iránykereső kereskedésre számít az európai börzéken, így a magyar piacon is. Pozitívan reagálhat a Magyar Telekom egy felminősítésre, a HSBC elemzője vételre minősítette a papírt a korábbi tartásról. A részvény célárát is megemelte a bank, 420 forintról 500 forintra - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,95 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 25 938,65 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 33,8 milliárd forint volt. A Mol 110 forinttal, 0,67 százalékkal, 16 410 forintra erősödött, 8,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 47 forinttal, 0,69 százalékkal, 6758 forintra csökkent, forgalmuk 17,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,46 százalékkal, 440 forintra nőtt, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 141 forinttal, 2,68 százalékkal, 5407 forintra emelkedett, a részvények forgalma 6,8 milliárd forintot ért el.

Forrás: MTI