A hosszú hétvége előtt csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A legtöbb európai tőzsdén, így a BÉT-en sem lesz kereskedés pénteken.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a hosszú hétvége előtt csökkenésre számít, a befektetők zárják pozícióikat, emiatt eladói nyomás alatt lehetnek a piacok csütörtökön.

Csökkentheti a Mol részvényeinek árfolyamát, hogy Horvátországban a gáz árát hatóságilag mintegy 20 százalékkal csökkentik, ami 3-4 milliárd forinttal mérsékelheti éves szinten a cég árbevételét. Ez nem nagy tétel a vállalat teljes árbevételéhez képest, de negatív fejlemény - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a Richter 72 forintos osztalékfizetésre tett javaslatot, ami megfelel a piaci várakozásoknak, ezért nem valószínű, hogy árfolyamhatása lesz.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta: csökkenéssel indíthat a BÉT, az elemző közepes forgalomban negatív hangulatot vár.

Kiemelte: meglepően magas olajkészlet-adatok érkeztek szerda este, emiatt élesen lefelé indult a kőolaj ára. Mivel az elmúlt időszakban az olaj ára erősen hatott a részvénypiacok mozgására, az elemző csökkenésre számít a nemzetközi tőzsdéken. Hozzátette: a kelet-közép-európai régiót felülsúlyozták a befektetők az elmúlt időszakban, úgy vélte, előbb-utóbb a magyar tőzsdén is eladói nyomás várható, ha nagyon eluralkodik a negatív nemzetközi hangulat.

Hozzátette: délután fél 2-kor jelenik meg két fontos amerikai makroadat, ami befolyásolhatja a kereskedést.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 181,03 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 25 697,58 ponton zárt szerdán. A Mol 230 forinttal, 1,40 százalékkal, 16 195 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,74 százalékkal, 6740 forintra esett, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 440 forintot ért, forgalma 633,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 7 forinttal, 0,13 százalékkal, 5300 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Forrás: MTI