A közömbösség térnyerésétől óvott Ferenc pápa vasárnapi Úrangyala imádságában a jemeni szerzetesnővérek meggyilkolása után két nappal.
Március 4-én a dél-jemeni Ádenben meggyilkolták a Teréz anya alapította Szeretet Misszionáriusai rend négy nővérét, illetve az általuk vezetett idősek otthonának 12 munkatársát és gondozottját. Az elkövetők vélhetőleg az al-Kaida terrorszervezet fegyveresei voltak.

Ferenc pápa "a hit új mártírjainak" nevezte a szerzeteseket, akiket a veszély tudata sem tántorított el munkájuktól.

Az embertársi kötelezettségeiket szeretettel és alázattal végző apácák halála nem került az újságok címlapjára - mondta Ferenc pápa, aki óva intette az őt hallgató híveket a közömbösség térnyerésétől, illetve attól, hogy tragédiák idején elfordítsák a fejüket.

Ferenc pápa egyúttal üdvözölte az Olaszország által a szíriai menekültek számára létrehozott humanitárius folyosót. "Az ökumenikus kezdeményezés összekapcsolja a biztonságot és a szolidaritást. Lehetővé teszi azoknak az embereknek a megsegítését, akik az erőszak és a háború elől menekülnek" - mondta.

Olaszország hétfőn fogadta az első száz menekültet abból az ezer főből, akiket közvetlenül a libanoni fővárosból, Bejrútból szállítanak Rómába. Az olasz projektet három, különféle vallásokat képviselő csoport támogatja. A humanitárius szervezetek célja, hogy megóvják a menekülteket a sokszor életveszélyes úttól Törökországon és az Égei-tengeren keresztül.