A háború lényegi mivoltát a legjobban Carl von Clausewitz fogalmazta meg a maga poroszos precizitásával: nem más, mint a politika folytatása egyéb eszközökkel. Az elmúlt időszak nagyszabású, európai célpontok ellen irányuló terrorista merényletei is ezt az megállapítást tükrözik.
Az akciók a szélsőséges bűncselekmények és a nyugati társadalmak sebezhető pontjainak tudatos kiválasztásán alapulnak, és céljuk az ellenség végleges elgyengítésére törekvő radikális iszlamista politika folytatása és megvalósítása. A kesztyűs kéz és a reaktív megoldások időszaka immár lejárt Európa számára, egyik legfontosabb feladatunk most több fronton is fokozni a földrészünkön egyre jobban meghonosodó radikális iszlamisták elleni küzdelmet.

Már 2005-ben megjelent Fuád Huszein jordán újságíró és terrorszakértő könyve, amely körvonalazta az al-Kaida stratégiáját a 2000-től 2020-ig terjedő időszakra. A Németországban kiadott könyv megjelenését vállrándítás és általános kételkedés fogadta, noha kísérteties pontossággal vázolja fel mindazon lépéseket, amelyeknek nagy része már bekövetkezett. Huszein a könyvét elsődleges forrásoktól szerzett információra építette, mint például az iraki iszlamista terrorsejtek alapítójával, Abu Muszab az-Zarkávival folytatott beszélgetéseire. A stratégia hét fázisból áll, célja egy olyan iszlám állam létrehozása, amelyet a nyugati világ képtelen legyőzni.

Az első fázis (2000–2003) az „ébredés” időszaka, melynek célja egy nyugati túlreagálás kiprovokálása volt annak érdekében, hogy ébredjenek tudatra a muzulmánok világszerte. Ezt az ébredést a 2001. szeptember 11-i terrormerényletekkel sikerült elérni, ami nem csupán taktikai győzelmet jelentett az al-Kaidának, hanem kiváló propagandaként is szolgált, egy immár globális közönséggel ismertetvén meg ideológiájukat. A várt reakció is megérkezett George W. Bush amerikai elnök merényletekre adott válaszában, miszerint háborút hirdetett a terrorizmus ellen.

A második fázis (2003–2006) a „nyitott szemek” időszaka, melyben az al-Kaida igyekezett bővíteni a bázisát, és magát egy nagyobb mozgalommá alakítani. Irak mellett még több arab országban megvetették a lábukat, és elkezdték a tudatos toborzást, többek között Nyugat-Európából. Ez a célkitűzés is sikeresnek minősült: 2004-ben megalakult az Iraki al-Kaidának nevezett terrorista szervezet.

Két évvel később Jemenben létrejött a helyi al-Kaida, amely a szaúdi testvérszervezettel való egyesítés után az Arab-félsziget al-Kaidája nevet vette fel. 2007-ben pedig az algériai székhelyű Ima és Harc Szalafita Csoport nevű terrorista szervezet is hűséget esküdött az al-Kaida vezérének, Oszama bin Ladennek, és felvette az al-Kaida Szervezete az Iszlám Maghreb Földjén nevet. Ez jelentette az al-Kaida negyedik fegyveres ágát, továbbá a második kontinenst, amelyre kiterjesztették erőiket. Érdemes megjegyezni, hogy már ebben a korszakban elkezdődött az internet használata toborzási és az iszlamista propaganda terjesztése céljaiból.

Napjainkban az éterben keringő, az Iszlám Állam által professzionálisan megszerkesztett propaganda­videói is javarészt ezeknek a mintáját követik: arab vallásos zenei aláfestéssel szemléltetnek különböző merényleteket és jeleneteket a harcosok kiképzéséből.

A harmadik fázis (2007–2010), a „felkelés és felállás” időszakának célja a közel-keleti térségben való konszolidálódás lett volna. Szíria már ekkor kiemelt szerepet játszott mint a dzsihadista szervezetek potenciális székhelye, ám ezek a tervek akkor meghiúsultak a térségben történő dzsihadista kulcsszereplők sorozatos letartóztatása miatt. A felvázolt stratégiában ez volt az első időszak, amely nem az elképzelések szerint alakult.

A negyedik fázisban (2010–2013) az al-Kaida megjósolta az általuk hitehagyottnak minősülő muzulmán kormányok és arab zsarnokok bukását. Noha nem a dzsihadista mozgalmaknak köszönhetően buktak meg egymás után az uralkodók Tunéziában, Egyiptomban, Jemenben és Líbiában, nincs kétség afelől, hogy a rendszerek összeomlása utáni kialakuló instabilitásból és hatalmi vákuumból sok hasznot tudtak húzni. Ebben az időszakban kezdődött a napjainkban is tomboló, kilátástalan szíriai háború is, amelynek egyik legnagyobb haszonélvezője a magát Iszlám Államnak nevező terrorista szervezet.

Az ötödik fázisban (2013–2016) az al-Kaida felvázolta egy iszlám állam megalapítását, melynek megvalósítását részben a térségben gyengülő nyugati katonai jelenléttől, részben egy gyengülő Izraeltől tették függővé. Ekkorra már az al-Kaida annyira meggyengült, hogy az állam létrehozását már az al-Kaidából kinőtt, ám a későbbiekben vetélytárssá vált Iszlám Állam tudta megvalósítani 2014 nyarán, amikor Szíria területén kikiáltotta a kalifátust.

A hatodik fázisra (2016–2020) az al-Kaida a totális konfrontációt jósolta, melynek eredménye a 2020-tól kezdődő hetedik fázis: a „végleges győzelem” a hitetlenek fölött.

A radikális iszlamisták által több mint tíz éve felvázolt stratégia lépésről lépésre megvalósulni látszik. Az eddigi tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy az általuk gyűlölt nyugati világ megsemmisítésére törekvő eszköztáruk egyre bővül. Ahogy ki tudták használni az Európába irányuló migránsáradatot embercsempészet céljára, úgy ki tudják használni a menedékkérők közti toborzásra is, hiszen az Európába érkező, sok esetben kiábrándult és a hosszú út után meggyötört emberek ideális toborzási bázist jelentenek.

Tavaly ősszel érkeztek az aggodalomra okot adó hírek a még mindig bevándorláspárti Németországból, hogy az országban leledző szalafista csoportok céltudatosan várják a menedékkérőket a pályaudvarokon, sőt behatolnak befogadóállomásokra és menekültszállásokra is, olykor külön e célból alapított segélyszervezetek fedőneve alatt. Az elsődleges célcsoportot a kísérő nélkül érkező kiskorúak képezték, hiszen ezeknek a fiataloknak van leginkább szükségük kapcsolatokra és támogatásra, illetve ők vannak vélhetően kellőképpen kiszolgáltatott helyzetben ahhoz, hogy a radikális ideológiára fogékonyak legyenek.

A több ezer nyugati harcossal bővült Iszlám Állam bizonyos értelemben lépéselőnyben van, mert az európai egyének tudása és tapasztalatai révén tisztában vannak társadalmaink sebezhető pontjaival; mind az ideológiai korlátokkal, mind a jogi megkötésekkel és a nemzetvédelmi szolgálatok elégtelennek bizonyuló eszköztárával.

Tisztában vannak azzal is, hogy egyre több és egyre súlyosabb biztonsági hézag mutatkozik Európa külső és belső védelemében. De leginkább azt láthatják, hogy Európa nem rendelkezik távlati védelmi stratégiával azokkal az erőkkel szemben, akik a tulajdon demokratikus társadalmaikban nőttek fel, és akiket nem köti sem erkölcsi, sem törvényes rend a civilek meggyilkolásával kapcsolatban. Sőt, mi több, akik hitvallásuk szerves részének tartják a dicsőített mártírhalált mint a legyőzhetetlenség zálogát.

Ezért az eddigi terrormerényleteket nem tekinthetjük egymástól független eseményeknek, hanem egy tudatos, megfontolt és kitervelt stratégia részének. Emeljük hát fel a tekintetünket, és helyezzük a brüsszeli eseményeket is ugyanebbe a kontextusba: a terrorista merénylet egy globális politika tudatos megvalósítása. A stratégia bevallott hiányánál sokkal veszélyesebb a stratégia vélelme. Nekik van stratégiájuk. Tegyük fel tehát a kérdést: nekünk van?

A szerző vezető kutató, Migrációkutató Intézet

Forrás: magyaridok.hu