Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter nem zárja ki, hogy Csehország még az idén mintegy száz katonát küld a NATO újonnan alakuló kelet-európai egységeibe.
"Amennyiben a dandár kialakítása a terv szerint fog alakulni, és nekem meggyőződésem, hogy igen, akkor az idei második félévben ez nagyon valószínű" - jelentette ki Stropnicky a közszolgálati cseh televízió vasárnapi vitaműsorában. 

A miniszter kifejtette: a NATO gyorsreagálású erőként egy dandárnyi katonát, mintegy 5000 embert, kíván a közeljövőben elhelyezni a szervezet keleti szárnyán és hat új parancsnoki stábot létesíteni Litvániában, Lettországban, Észtországban, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. A kérdést a négy visegrádi ország védelmi miniszterei is megvitatták, és most a terv megvalósításának a részletein dolgoznak. 

Petr Pavel, a NATO Katonai Bizottságának elnöke a cseh televízióban leszögezte: a NATO jelenlétének a szervezet keleti határain való megerősítése reagálás Oroszország Ukrajna-politikájára, és célja a NATO-tagállamok egységének demonstrációja. Stropnicky is úgy fogalmazott, hogy a NATO új egységei nem fogják semmiképpen sem veszélyeztetni Oroszország biztonságát, mert a konfliktus egyik félnek sem érdeke. A NATO keleti szárnya megerősítésének terveit véglegesen a szervezet júliusra tervezett varsói csúcstalálkozóján véglegesítik - jegyezte meg. 

Martin Stropnicky már február 10-én Brüsszelben közölte, hogy a visegrádi négyek komolyan mérlegelik egy közös katonai egység kiküldését a Baltikumba, és az a helyi országok katonáival együtt gyakorlatozhatna. 

"Egy századról beszélünk, amelynek tagjai bizonyos időközökben kicserélődnének" - idézte Stropnicky kijelentését a cseh közszolgálati hírtelevízió. 

A miniszter részleteket a V4-ek - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - elképzeléséről nem közölt. Ugyanakkor emlékeztetett: a három balti ország - Észtország, Lettország, Litvánia - a NATO és Oroszország közötti feszült viszony miatt már hosszabb ideje követeli, hogy a NATO állomásoztasson katonai egységeket területükön.

Forrás: MTI