Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy 17 éves lányt, aki a megalapozott gyanú szerint késsel két embert kirabolt Budapest VIII. kerületében - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.
Ibolya Tibor közleménye szerint a fiatalkorú gyanúsított kedd délután a VIII. kerületi, Mikszáth téren késsel megfenyegette a sértettet, aki néhány száz forintot átadott neki. A gyanúsított ezután a már menekülő sértett után rohant, aki a közeli Lőrinc pap téren a templomba menekült. A templom külső és belső ajtaja között a gyanúsított elvette a sértett táskáját is, amelyben okiratok, készpénz és személyes tárgyak is voltak.

Nagyjából egy órával később, szintén a VIII. kerületben a lány egy másik embert is kirabolt. Akkor is késsel fenyegetette meg a sértetett, és pár ezer forintot szerzett tőle.

Pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte. A végzés nem jogerős.

MTI