A tavaszi hónapok közeledtével lassan vége a meleg szobában olvasgatás időszakának, és mindinkább kivágyódunk a szabadba. Hamarosan elérkeznek azok a hétvégék, amikor útra kelünk a családdal, és felfedezzük hazánk, valamint a környező országok legszebb helyeit. Ha külföldi utazásról van szó, akkor a repülő kétségtelenül az egyik leggyakrabban választott közlekedési eszköz. Nem csak kényelme és gyorsasága miatt döntünk szívesen mellette, hanem a napjainkban minden korábbinál elérhetőbb repülőjegy árak apropóján is. 
Online repülőjegy foglalás alkalmával azonban természetes, hogy a lehető legolcsóbban szeretnénk megúszni a foglalást, hiszen a megspórolt ezreknek bőven akad más helye is. A paravion.hu szerint az online repülőjegy foglalás legjobb, ha a tervezett utazás előtt körülbelül másfél hónappal megtörténik, hiszen már ezzel is jelentős összegeket lehet megtakarítani. Lássuk, mire célszerű még odafigyelni akkor, ha repülővel szeretnénk elérni úti célunkat, és tennénk ezt kedvező áron! 

Érdemes előre tervezni!

Kevesen vagyunk, akik egyik percről a másikra döntenénk el, hogy külföldre utazunk. A hétköznapi teendőkből nem egyszerű kiszakadni, és a szabadságolást is általában előre igényelni kell. Így nyilvánvaló, hogy legtöbben már előre látjuk a hosszú hétvége vagy a tervezett szabadság időpontját. Ilyenkor nem érdemes túl sokáig várni a repülőjegy foglalással, legjobb, ha mihamarabb elintézzük azt. Ez már csak azért is ajánlott, mert a legkedvezőbb jegyárakkal az indulás előtt 60-90 nappal találkozhatunk. 

Rugalmas megoldások a takarékoskodás érdekében 

A rugalmasság az élet minden területén előnyökkel jár, s nincs ez másként akkor sem, ha repülős utazásról van szó. Online repülőjegy foglalás alkalmával a netes felületen érdemes a tervezett indulás környéki napokon is megismerni a járatokat, és társaságok árait. Könnyen lehet, hogy egy nappal később, vagy korábban kedvezőbb árakkal találkozni. Ennek oka nem más, mint az, hogy a hét napjain más és más telítettséggel szoktak közlekedni a járatok, sőt, egyetlen napon belül is vannak olyan időszakok- jellemzően az éjszaka-, amikor olcsóbbak a repjegyek. A rugalmasságot egyébként az indulás helye kapcsán is megéri szem előtt tartani. Bár tény, hogy az ország déli részéből nem biztos, hogy megéri Bécsig autózni, de ha elérhető távolságban van nyugati szomszédunk, akkor érdemes elgondolkodni a bécsi induláson. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Bécsből induló járatokra gyakran elérhetőbbek az árak. 

A fapados nem mindig olcsóbb! 

Ha megkérdeznénk az embereket, akkor tízből kilenc biztosan úgy gondolja, hogy a fapados járatok olcsóbbak a hagyományos légitársaságoknál. Ez valójában igaz is, és nem is. Kétségtelen, hogy a fapados árak sokszor meglepően alacsonyak, de nem árt, ha utánajárunk online repülőjegy foglalás előtt, hogy milyen kiadásokra kell még pluszban számítani majd. A poggyászokkal kapcsolatos kiadások mellett nem elhanyagolható tényező az sem, hogy ezek a járatok sokszor félreeső reptereket használnak, ahonnan még valahogy biztosítanunk kell a célállomásra történő eljutást. Megéri körülnézni a hagyományos légitársaságok járatai között is, melyekre időben foglalva helyet, nem csak nagyobb kényelmet kaphatunk, de olcsóbban is, mint sokan gondolnák. Minden az időzítésen múlik, ezt ne feledjük. 

Repülős utazást tervezve érdemes tehát mihamarabb kitűzni az időpontot, így sikerülhet kedvező áron jegyet szerezni. Előfordulhat ugyan, hogy last minute ajánlatok keretein belül az indulás előtt is kínálnak olcsón jegyet, de csak erre nem lehet alapozni akkor, ha az előre tervezhetőség hívei vagyunk.