Bár a tudományos megerősítés még hiányzik, a Guillain-Barré szindróma is nagy valószínűséggel a Zika-vírus egyik betegsége. Az idegrendszeri rendellenességeket és paralízist okozó szindrómába már hárman haltak bele Kolumbiában.
Fotó: Europress / Mario Tama - Getty Images
Három Zika-vírusos beteg halálát jelentették be a kolumbiai hatóságok. Bár mindhárom áldozat halálát a Guillain-Barré szindróma okozta, a Zika-vírust ugyanúgy megtalálták az orvosok a szervezetükben – írja a Guardian.

Múlt héten Kolumbia második legnagyobb városában, Medellínben történt két, egymástól független haláleset: egy nő és egy férfi halt bele a szindrómába. A harmadik áldozat egy másik férfi volt, ő még november végén halt meg.

Alejandro Gaviria egészségügyi miniszter elmondta, hogy eddig közel száz olyan beteget regisztráltak, akik a Zika-vírushoz köthető Guillain-Barré szindrómában szenvednek – a Zikával fertőzött kolumbiaiak száma pedig már meghaladja a 20500-t.

A Guillain-Barré szindróma okozta halálesetek ritkák, de Gaviria szerint az utóbbi esetek az mutatják, hogy a fertőzés már nem reagál megfelelően az eddigi hagyományos kezelésre. Tizenhárom latin-amerikai ország döntött amellett, hogy együtt veszik fel a harcot a vírus ellen – erről itt írt bővebben a Faktor.

A Zika-vírus tünetei egy enyhébb influenzáénak felelnek meg, bár sokszor teljesen tünetmentes. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális vészhelyzetet hirdetett a vírus miatt, amelynek még mindig nincs védőoltása vagy kezelő orvossága. Ezt ugyanis terhes nőkön kéne tesztelni, amely etikai kérdéseket vet fel.
Fotó: Europress / Marvin Recinos - AFP
Még annak sincs tudományos alátámasztása, de valószínű, hogy a Zika-vírus terhes nők magzata esetében kisfejűséget (mikrokefáliát) okoz, de más súlyos szövődményeket is a vírusnak tulajdonítanak. Sok szakember szerint a Zika-vírus veszélyesebb, mint az Ebola – csak az influenza tud ilyen gyorsan terjedni.

A legtöbb fertőzést és kisfejűségben született gyereket is Brazíliában jegyezték fel: több, mint négyezren születtek kifejletlen aggyal és az átlagosnál kisebb koponyával. Kolumbiában van a második legtöbb Zika-vírusos beteg – ennek ellenére itt még nem született emiatt kisfejűségben szenvedő gyerek. Gaviria szerint ez is egy rejtély a kisfejűség körül: lehet, hogy Kolumbiában nincsenek olyan ismeretlen befolyásoló tényezők, mint Brazíliában, de azt sem zárja ki, hogy nemsokára náluk is megjelenik a kisfejűség.

A Nature című tudományos lap munkatársai a latin-amerikai születési rendellenességekkel foglalkoztak, és megkérdőjelezik, hogy tényleg olyan magas-e a brazil gyerekek körében a kisfejűség száma, vagy csak a jelenlegi helyzet miatt ekkora a feszültség. Egy szakmai vállalat kutatócsoportja szerint viszont még figyelmesebbnek és óvatosabbnak kell lenni, mert a veszélyt alá is becsülhették, ellenkező esetben pedig a Zikához köthető születési rendellenességek száma rohamosan nőhet.

„Még csak most kezdjük el megérteni a Zika dimenzióit” – mondta Gaviria.

Kolumbiában, ha a magzaton felfedezik a mikrokefália jeleit, akkor az anyának lehetősége van az abortuszra. A kolumbiai törvények ugyanis olyan esetben engedélyezik az abortuszt, ha a magzaton olyan rendellenességet fedeznek fel, amely később életképtelenné tenné a gyereket – valamint ha a teherbeesés erőszak következménye, illetve ha az anya egészsége veszélyben van. Gaviria szerint a mikrokefália esetében nemcsak a gyerek, hanem az anya egészsége is veszélybe kerül.